El tudod képzelni, hogy az idők során hozzászoktál némi rossz érzéshez valamilyen helyzetben? Nem? És van olyan, ahol gyakran mondod magadnak, hogy „kellene”? Akkor valószínűleg mégis. Így járj utána!

Nem vagyok egy nagy kertész. Nem értek hozzá (volt, hogy egy áruház kertészeti osztályán ismertem fel, hogy mi van nálunk otthon), és a figyelmem is könnyen eltérül (értsd, megyek inkább kutyázni).

Az azonban, hogy sokat dolgozom itthon, és van néhány agility-s dolog, amit meg tudok csinálni Sage-dzsel a kertben, bizony azzal is jár, hogy jobban megfigyelem, mi is történik a növényekkel. A vakond és a juhászok együttműködésében megvalósuló gödrök mellett a másik jellemző folyamat a dzsungelképződés, vagy az, hogy néhány élelmesebb faj simán elburjánzik.

A kerítést több helyen esztelen módon belakta a futó (ne kérdezd, mi az, fogalmam sincs, de maratonista, az tuti...), és a garázs egyik fala mellett is kizöldült, vagyis felütötte a fejét valami, aminek semmi keresnivalója ott. Ezt véletlenül tudom, bodza, mindenütt is.

Velem pedig két dolog történt lényegében párhuzamosan: Elégedetlen voltam a helyzettel, és az is megvolt, hogy kezdeni kellene ezzel valamit. Kedvencünk, a „kellene”... És ahogy nem kezdtem vele semmit, szépen megszoktam az egészet. Mész ki szlalomot tanítani, csúnyán nézel a futóra a kerítésen, majd szlalomoztok.

Aztán ma valamitől átbillent a dolog, és megnyírtam – majdnem – minden megvadult zöldséget. Sage imádta hurcolni az ágakat, amiket leszedtem innen-onnan. Nem volt semmi jelentős dráma, az egyik bodza elfeküdt a járdára, amire azt mondtam magamnak, hogy már olyan régen utálom, ahogy kinéz, gyorsan rendbe kapom.

Tényleg hamar meglett, még az én eltérülős mércémmel is. Utána ültem a terasz lépcsőjén a kutyákkal, és néztem a kertet. Akkor szembesültem vele, hogy igazából mekkora nagy a változás, amit létrehoztam, és hogy ez valójában mennyire jó nekem.

Miért érdekes ez? Mert ez egy elég általános mintázat: Van valami, ami zavar minket. Üzemeltetjük a „kellene” gépezetet, és miközben nem teszünk az ügyben semmit, szép fokozatosan hozzászokunk, vele együtt a rossz érzéshez is. Ez onnan derül ki, hogy mennyire jól esik, amikor valami miatt végül mégis megoldjuk a dolgot.

És itt jössz te. Nézz rá kérlek a saját életedre: Vajon van valami – a kutyázásban vagy azon kívül – ahol a „kellene” működés révén az idők során hozzászoktál a rossz érzéshez is? Ha igen, kezdj bele a változtatásba, mert jobban fogod érezni magad tőle, mint amit most el tudsz képzelni!

Ha tetszett a poszt, csatlakozz az önmagukat fejlesztők kétlábú és hatlábú közösségéhez! Kattints ide!