A kommunikáció kulcskérdés a munkahelyen és a kutyázásban, az agility pályán is. Ráadásul sok tekintetben ugyanazok a dolgok felelősek a hatékonyságért mindkét helyen. Mik ezek? És mi történik, ha nem működnek megfelelően?

Amikor munkahelyi közegben – csapatokkal, vezetőkkel – dolgozom, előbb-utóbb szinte mindig megérkezünk a kommunikáció témájához. Vajon ahogyan ezt teszik, támogatja-e a hatékonyságukat? Amikor pedig a kutyaiskolában gazdi-kutya párosoknak tartok agility-edzést, a visszajelzéseim többsége megint csak kommunikációra vonatkozik: amit a gazdi csinált hogyan támogatta vagy éppen hátráltatta a páros teljesítményét. És nagyon gyakran ugyanazok a jelenségek bukkannak fel mindkét helyzetben – igaz, más-más formában. Lássuk, mik a jellemző kommunikációs nehézségek a munkahelyen és az agility pályán?

1. Elmarad a kommunikáció, mert mással foglalkozunk. Munkahelyi vezetők ezt úgy szokták megfogalmazni, hogy „annyira dolgozunk, hogy nem érünk rá kommunikálni”. Elmaradnak az egyeztetések, megáll az információáramlás. Az eredmény általában kétféle, de közel sem optimális: vagy megáll a munka is, és ezáltal csökken a teljesítmény, vagy mindenki vakrepülésben, a saját elképzelései alapján dolgozik, aztán vagy jó lesz, vagy nem. Az agility pályán kommunikáció helyett leginkább tájékozódni próbálnak a gazdik, vagyis annyira lefoglalja őket, hogy honnan hová tartanak, hogy egyszerűen elfelejtenek jelzést adni a kutyának. Az eredmény egyébként nagyon hasonló: a kutya toporog vagy ugat, vagyis megáll, vagy megpróbálja kitalálni, hogy mi lehet a következő akadály, vagyis megy a saját elképzelése szerint, ami aztán vagy jó, vagy nem.

2. Nem időszerű. A kommunikációt az teszi időszerűvé, hogy érdemben lehet cselekedni a hatására. Így lehet időszerűtlen azáltal, hogy túl korán vagy túl későn történik. Munkahelyi közegben ha valamiről nagyon hamar hallunk, általában – megfelelő emlékeztető rendszer hiányában – el fogunk felejtkezni, vagy mire aktuálissá válik, már nem is lesz érvényes az egész, mert megváltoztak a körülmények. A túl későn kapott információ eredménye a kapkodás, feltéve, hogy még lehet vele kezdeni egyáltalán valamit. Az agility pályán ez az egyik kulcs: időben szólni. Ha túl korán megy a jelzés, a kutya túl hamar fog cselekedni, például irányt váltani. Erre mondjuk, hogy lehúztuk az akadályról. Amikor pedig nem szólunk időben, a kutya fizikailag nem képes a tőle telhető legjobb teljesítményt nyújtani. Egy ugrás közben ő sem tud a levegőben megállni, bárhogy is szeretne.

3. Nem egyértelmű. A munkahelyről mindenki ezer példát tudna hozni arra, hogy hány módon tudunk elbeszélni egymás mellett, meg mennyi az egymásnak ellentmondó üzenet. Pont tegnap történt, hogy valaki azt kérte, küldjem el neki az egész anyagot egyben, amin napok óta közösen dolgoztunk. Én szépen összemásoltam mindent egy dokumentumba, amire jött a „ja, nem erre gondoltam, hanem hogy egy levélben küldöd az összes doksit” válasz... Igen, nagyon kell a közös nyelv, a visszakérdezés, a tisztázás. Az agility pályán legtöbbször önmagunkkal keveredünk ellentmondásba azáltal, hogy a különböző módokon nem ugyanazt üzenjük a kutyának. Nem arra fordulunk a testünkkel, ahova a szavainkkal irányítani igyekszünk az ebet. Ilyenkor szoktam a gazdikat megállítani a pályán, és leellenőrizteti, hogy mit is üzen a testük ahhoz képest, amit kimondtak. Nagyon tanulságos gyakorlat.

4. Nem követjük nyomon a megértést. A munkahelyen gyakran megtörténik, hogy a vezető elmond valamit, és ő van a legjobban meglepve, amikor nem az történik, amire ő számított. Közelebbről megnézve a helyzetet legtöbbször az derül ki, hogy már a legelején félrecsúszott az egész, de kimaradt a visszaellenőrzés: hallották-e, értették-e a kérést. Mindig azt tanítjuk, hogy visszaellenőrizni annak a felelőssége, aki kommunikál – főleg, hogy ezt biztosan meg tudja tenni az ügy érdekében. Az agility-ben nagyon egyértelmű, amikor a gazdi elveszíti a kapcsolatot a kutyával: ilyenkor egy pillanatra tényleg nem tudja, hogy hozzá képest hol van az eb, és zavartan pillant körbe. Ez a „Hol a kutya...?” jelenség. A dolog nyitja, hogy bármit is csinálunk a pályán, fél szemünket mindig a kutyán kell tartanunk, így folyamatosan ellenőrizve az összhangot, a megértést.

5. Egyszerűen téves. Igen, előfordul az is, hogy simán tévedünk. Ilyenkor próbáljuk menteni, ami menthető – és bizony időnként nem az, csak kezelni tudjuk a következményeket. Munkahelyi csapatok kapcsán mostanában sokat beszélünk a hibakultúráról, vagyis arról, hogy mit kezdünk a hibákkal. Fel lehet-e vállalni, vagy el kell tusolni őket, tudunk-e tanulni belőlük. Az agility-ben van, hogy elfelejtjük a pályát, vagy valamit rosszul ítélünk meg, és annak fényében cselekszünk, vagyis kommunikálunk. Ennek versenyen bizony az adott futamból való kizárás lehet az eredménye, amin aztán helyezések vagy akár válogatottság múlhat. Amellett, hogy itt is van tere valamennyi korrekciónak a futam során, fontos képesnek lenni beismerni, hogy mi hibáztunk, és menni tovább.

Kommunikációs alapelvek, amelyek az irodában és az agility pályán is működnek: Legyen. Időszerű. Egyértelmű. Visszaellenőrzött. Elfogadva, ha félrement. Törekvéssel a jobbá válásra.

Ha tetszett a poszt, csatlakozz az önmagukat fejlesztők kétlábú és hatlábú közösségéhez! Kattints ide!