Gyakran halljuk, hogy a jóllétünk és a teljesítményünk szempontjából is mennyire fontos, hogy meg tudjuk élni a pillanatot, vagyis tényleg abban legyünk, amit csinálunk. Nekünk, kutyásoknak van egy kiváló gyakorló terepünk, a kutyaiskola. Mit lehet itt tetten érni?

Bármit csinálni – tehát élni is – csak a jelenben tudunk. A múltat és a jövőt csak felidézni illetve elképzelni tudjuk – egyébként pont a jelenben. És ha e két utóbbit túl gyakran tesszük, közben lemaradunk a lényegről, mert nem arra figyelünk. Ráadásul a csináljunk egyszerre több dolgot-koncepció is leszerepelt. Mára tudományos ténynek számít, hogy a jó teljesítményhez egyszerre egy dologra kell figyelni, ezért szól egy csomó tipp arról, hogy hogyan iktasd ki a zavaró tényezőket például a munkakörnyezetedben. (Erről a témáról itt olvashatsz bővebben.)

Szóval sok érv szól a megélni a pillanatot-dolog mellett. Mégis gyakran tapasztalom, hogy főleg a gyakorlás elején nem könnyű tetten érni, hogy a jelenben vagyunk-e, vagy épp elvitte a figyelmünket a múlt vagy a jövő. Nézzük meg mindezt kutyaiskolás környezetben:

Milyen, amikor a jelenben vagy? Képben vagy a részletekkel. Például tudod, hogy hol a kutyád. Nem csak abban az értelemben, hogy lelépett-e megkergetni valakit, hanem a finomságok terén is. Kifelé figyel, vagy rád? A válla vajon egy vonalban van a térdeddel? Csámpásan ült le? Tudod azt is, hogy mivel foglalkoztok épp. Nem csak hallottad, amikor az oktató elmondta a feladatot, hanem meg is értetted. És van egy benyomásod arról is, hogy mi van a többiekkel. Mindenkinek könnyen megy a feladat, vagy valaki küzd vagy esetleg elfáradt? Részese vagy annak, ami történik, egyébként csend van az elmédben.

Milyen, amikor messzire kalandozol? Az van a fejedben, hogy mi történt korábban illetve hogy mit fogsz csinálni ezután. Ezt lehet magányosan, gondolatban űzni, és úgy is, hogy a többiekkel beszélgetsz. Tipikus példák, hogy várakozás közben elméláznak az emberek, és hogy egészen másról beszélgetnek. Megy a bulvárhírek kitárgyalása és a „megyek haza ásni” kezdetű diskurzus. Mit vesz ebből észre egy külső szemlélő, mondjuk én, aki agility edzést tartok? A bátrabb vállalkozó gond nélkül odaáll a rajthoz, és nem csak hogy eltéved a kombinációban, egyáltalán nem azt futja, amit kértem. Más zavarba jön, amikor rá kerül a sor, mert felismeri, hogy lemaradt valamiről. Ilyenkor mutatom meg újra a feladatot. Mivel a kétfelé figyelés nem működik, jön az itt sincs, ott sincs-helyzet: nem haladtál igazán a kutyázással, és azzal sem, ami elvitte a figyelmedet. Ha utólag megkérdezné valaki, hogy miről beszélgettetek, nem sokat tudnál felidézni belőle.

Milyen az, amikor csak egy kicsit kalandozol el? Az agility-ben gyakran indítjuk kiültetésből a kutyát, vagyis az eb helyben marad az első akadály előtt, amíg a gazdi elhelyezkedik a pályán. Ez azzal jár, hogy letesszük a kutyát a rajt elé, majd besétálunk a pályára. És ezalatt az eb időnként bizony elindul. Miért? – kérdezi sok gazdi. Gyakran azért, mert ahelyett, hogy ebben a kis időben a kutyához kapcsolódnának, az akadályok sorrendjével vagy a megfelelő rajtpozíció kiválasztásával vannak elfoglalva. Csupa olyan dologgal, amit az elindulás előtt meg kellett volna tenni. Honnan tudom? Onnan, hogy látszik a testtartásukon, a mozgásukon. És ha én látom, bizony a kutya is látja, és szabadlábra helyezi magát. És amikor rákérdezek, megerősítik, hogy valóban ez történt. Szóval elég lehet fél perccel a jövőben lenni ahhoz, hogy ez kihasson a teljesítményedre.

A jó hír az, hogy a jelenbe kerüléshez nincs szükség csodagyógyszerre. Ha észreveszed, hogy valójában fejben nem is ott vagy, ahol fizikailag, egyszerűen hozd vissza magad. Ha például kimentél a kutyasuliba, legyél tényleg ott!

Képek innen.

Ha tetszett a poszt, csatlakozz az önmagukat fejlesztők kétlábú és hatlábú közösségéhez! Kattints ide!