Coaching két lábon és hat lábon

A kutyázást csinálod, mert fontos. És mást?

2020. augusztus 18. - Nyíri Gabi

cover_2020_aug_ep33_a_kutya_za_st_csina_lod_mert_fontos_e_s_ma_st_big.jpg

A kutyázáshoz kapcsolódó mindenféle teendőket mindig megcsinálod. Azért, mert fontos neked. És vajon mi a helyzet minden más olyan dologgal, amiről tudod, hogy jó lenne? Hogyan segíthet a kutyázás haladni a nem kutyás teendőkkel is?

Röviden:

Mit mutat meg a motiváció működéséről az én történetem arról, hogy gondolkodás nélkül ugrottam ki a kocsiból a szakadó esőbe kutyát menteni rögtön azután, hogy nem voltam hajlandó megállni bevásárolni?

  • Mi, kutyások lényegében bármit megteszünk, ami a saját kutyánkhoz – vagy más kutyához – kapcsolódik. Azért, mert fontos.
  • Bár az is lehet motiváló, ha azt tudatosítjuk, hogy mit veszítünk, ha nem csinálunk valamit, ennél sokkal kézenfekvőbb ahhoz kötni a dolgot, ami már egyébként is a prioritási listánk tetején van. Például a kutyázáshoz.

Nézd meg a videót a részletekért, de ha szeretnél valamit beépíteni a mindennapjaidba, kezdj el azon gondolkodni, hogy hogyan tudod ezt a dolgot hozzákötni ahhoz, ami már most fontos neked, ami már most az identitásod része!

Ha szívesebben fejlődsz olvasás útján:

Adott egy zivataros hétvége – nem az első a nyáron, és valószínűleg nem is az utolsó. Most is pontosan az történt, hogy jöttek-mentek a zivatarok, és mi délelőtt elmentünk ügyintézni. Épp az utolsó helyről tartottunk hazafelé, amikor a nyakunkba ömlött az eső, ami miatt már bőrig ázva értünk oda a kocsihoz. Egy dolgot még meg kellett volna csinálni, egy helyen még meg kellett volna állni, mert mindent elintéztük, de nem vásároltunk be, pedig már az volt a helyzet, hogy kritikusan alacsony szintre megy a WC papír készlet nálunk. És ugye a karantén óta annak, hogy mennyi klotyó papírod van otthon, már van egyfajta plusz érzelmi töltete... De én akkor is azt mondtam, hogy kizárt, hogy én ezért még megálljak a Tesconál, és bőrig ázzak befelé is, meg kifelé is. Nem érdekel semmi, majd azt esszük, ami otthon van, és a klotyó papír-szorongásomat is menedzselem valahogy.

Szóval megyünk tovább, vagyunk másfél kilométerre otthontól, kétsávos főút. És futva érkezik egy kutya szembe az úttesten. A párom állítja meg az autót, csapja ki a vészvillogót, én meg azzal a mozdulattal ugrom ki a szakadó esőbe a kutyához. Gyűjtöm össze – irtózatos mázlim volt, mert az első hívásra jött, akkora volt, hogy elbírtam, és hajlandó volt velem beszélni a kocsiba. Tehát körülbelül másfél perc alatt sikerült a kiskutyát lemenekíteni a főútról, de ott álltam megint csak nettó bőrig ázva.

Itt jöttek a további kalandok: oké, chipet kéne olvastatni. Önkormányzat. Nekünk egy tök jófej önkormányzatunk van ilyen szempontból, van chipleolvasó. Kiveszem a kutyát, veszem az ölembe, az eső szakad tovább, és ezen a ponton rájövök, hogy hogy is lógott meg a kiskutya otthonról. Ő bizony viharfélő. Tehát egy vizes, és egyébként ennek megfelelően kellően büdös kiskutyával az ölemben csattogok az önkormányzathoz, miközben szakad a nyakamba a zivatar.

És ami ennél sokkal viccesebb, hogy dörög is az ég, ami miatt a kiskutya megpróbál elmenekülni. Semmi gond, valahogy elkapom. Tudod, amikor egy kis termetű, de hosszú kiskutya ezer irányba tud tekeredni, és minden módon megpróbál kimenekülni a kezedből. Olyan izomlázam van, mint amilyen akkor volt körülbelül utoljára, amikor őrző-védőzni tanítottam a juhászokat. Tehát ezen megküzdöttünk emberesen.

Valószínűleg abban a tíz percben értem oda, amikor a biztonsági őr a mosdóban volt. Lényeg a lényeg, hogy nem engedett be senki az önkormányzathoz. Semmi gond, kiskutyával visszacsattogok az autóhoz. Jön a következő gondolat, hogy oké, én még vizesebb vagyok, de chip olvasásunk még mindig nem volt. Akkor mit csinálunk? Kell egy állatorvos! Jó, azt tudom zsigerből, hogy az enyém szombaton délelőtt rendel, akkor keressünk egy másik állatorvost, akihez nem szoktunk járni, de legalább nyitva van.

Szuper, van a közelben másik állatorvos. Beállítunk, kiszállok, akkor már rutinosan egyedül. Kiskutya marad a kocsiban, hogy majd ha megtudjuk, hogy pontosan mit kell csinálni: be kell vinni, vagy kijönnek, akkor majd kivesszük – és akkor talán ő egy kicsit nyugodtabban viseli ezt az egészet. Szóval Gabi körülbelül harmadszor megint kiszáll a szakadó esőben, becsattog az állatorvoshoz, megbeszéli a történteket, és jön kifelé ugyanabba a szakadó esőbe a nagyon cuki állatorvosi asszisztenssel, aki addigra már velem együtt és a chip leolvasóval ázik bőrig.

Hurrá, van chip, vannak adatok! A gazdikat persze nem érjük el, tehát a vendég kiskutyával megindulunk hazafelé, bízva abban, a gazdik egyszer csak előkerülnek, és akkor az egész meg lesz oldva.

Mire elszállásolom a kiskutyát bent a nappaliban, megkerülnek a gazdik, és mondják, hogy éppen a város túloldalán vannak, úgyhogy órák kérdése, és itt vannak a kis szökevényért, akinek addigra már nevét is tudjuk. És aki egyébként addigra már egész megnyugodott nálunk a szobakennelben a nappaliban mindamellett, hogy kint továbbra is dörög, villámlik.

És mi ennek az egésznek a tanulsága, ami miatt ezt elmesélem neked? Az, hogy amikor arról van szó, hogy én mit fogok enni, és van-e otthon WC papír, akkor azt mondom, hogy én már pedig nem szállok ki az esőbe. Ez nem fontos. Amikor viszont az van, hogy egy vadidegen kiskutya csörtet szemben a főúton, akkor az az első dolgom, hogy ugrom ki a kocsiból, és ázok bőrig akkor egyszer, amikor felszedem, meg még vagy háromszor, mire eljutok odáig, hogy egyáltalán tudom, hogy ki fia borja a kiskutya, és hogy hogyan fogom haza juttatni.

Az az érdekes, és azért mesélem el ezt a történetet, mert nagyon jól illusztrálja azt, ahogyan mi kutyások működünk a kutyázásban: megcsinálunk mindent a saját kutyánkért, meg egyébként akár másokért is – azért, mert kutyázni fontos. És van egy csomó minden más az életünkben – mindenkinek van olyanja, mint amilyen kicsiben nekem volt a bevásárlás tegnap –, hogy persze-persze mennyire jó lenne, hasznos is lenne, és előrevinni az életemet, meg biztos az életminőségemnek is jót tenne. De egyszerűen nem fontos annyira, mint a kutyázás, és így mindig szépen lekevergetjük.

Lehet, hogy ezek a tevékenységek egyáltalán nem aprók és nem jelentéktelenek. Tehát nem feltétlenül annyiról van szó, hogy majd eszem valamit, amit találok otthon, és majd valamikor bevásárolok. Lehet, hogy ezek igenis komoly, fontos dolgok karrier, család, egészség, vagy a szabadidő eltöltése kapcsán. Tehát ne gondold azt, hogy itt csak kicsi dolgokról eshet szó!

Ezeket csak akkor nem fogjuk félretenni, ha ezeknek is találunk valami olyan jó okot, mint amennyire a kutyázás fontos. Lehet, hogy az a trükk, hogy ezeket akkor tudod elkezdeni megvalósítani, ha valahogy hozzákötöd őket a kutyázáshoz – ha nálad is az a helyzet, hogy ez van a prioritási lista tetején.

Mondom neked a saját példámat arról, hogy ez hogyan működik a gyakorlatban. Körülbelül rám rohadt itthon a saját táplálékkiegészítőm – elnézést a kifejezésért, tehát közeledett ahhoz, hogy lejárjon a szavatossági ideje –, mert mindig bazira elfelejtettem beszedni. És tudod mi volt az, amikor el tudtam kezdeni a saját táplálékkiegészítőmet nem elfelejteni egyik napról a másikra? Az, hogy a juhászokat porcerősítőre kellett fogni, és olyan nincs, hogy én ne adjam oda a kutyának a porcerősítőjét! És egy idő után rájöttem, hogy ha a kutyának mindennap beadom a porcerősítőjét (isteni baki megtekinthető a videóban), akkor ahhoz kell hozzákötni a saját táplálékkiegészítőmet is. Hogy mielőtt a kutyáét odaadom, lenyelem a saját bogyómat, mert akkor mind a kettőnket el fogom tudni intézni egyetlen körben, és nem fogom elfelejteni. Önmagában a saját táplálékkiegészítőmnek nem sikerült kellően nagy fontosságot tulajdonítanom addig, amíg hozzá nem kötöttem valamihez, ami már eléggé a prioritási lista tetején volt ahhoz, hogy mindenképpen megtörténjen.

Nagyon sokat szoktunk arról beszélni, hogy mi motiválja az emberek viselkedését. Egyik oldalról azt mondják, hogy sokkal inkább motiváló az, hogy elkerülj valamit, ami kellemetlen, mint amennyire motiváló az, hogy elérj valamit, amit nagyon szeretnél. Tehát az egyik lehetőség az, hogy megnézegeted a következményeket. Ezért tud tök jól működni, ha például le tudod azt futtatni magadban, hogy mi történik, ha valamit rettenetesen elhanyagolsz – ezzel jó esélyed van felpakolni a prioritási lista tetejére.

De a másik legalább ennyire fontos motivátor az, hogy megcsináljuk azokat a dolgokat, ami olyanhoz kapcsolódik, ami alapból fontos. És ebben viszont úgy tudsz ügyes lenni, hogy azokat a dolgokat, amiről egyébként tudod, hogy fontosak, és fel kellene kerülniük a prioritási listára, hozzákötöd valamihez, ami már ott van a lista tetején! Mert akkor nem arról szól a történet, hogy létre kell hoznod „művi módon” egy új fontosságot – egyszerűen működsz annak mentén, ami már eddig is ott van, és ami már most is vezérli a viselkedésedet.

Szóval ha van valami, amit szeretnél beépíteni a mindennapjaidba, vagy amivel szeretnél elkezdeni foglalkozni, de mindig az történik, hogy valami miatt hátracsúszik a prioritás listán – mert pillanatnyilag nem elég fontos ahhoz, hogy amikor választanod kell, hogy mire fordítod az idődet, mindig valami másra megy az idő –, akkor kezdj el azon gondolkodni, hogy hogyan tudod ezt a dolgot valahogy hozzákötni ahhoz, ami már most a lista tetején van, ami már most fontos neked, ami már most az identitásod fontos része! Mert akkor igenis el fogod tudni kezdeni működtetni ugyanúgy, ahogy én kiszálltam az esőbe a kiskutyáért annak ellenére, hogy a saját cuccomért nem szálltam ki a kocsiból, és nem áztam meg. Ugyanúgy, ahogy én be tudom szedni a saját táplálékkiegészítőmet hozzákötve ahhoz, hogy a kutya is kapja a sajátját. Neked is van egy csomó ugyanilyen lehetőséged arra, hogy kiépítsd ezeket a kapcsolódásokat, és saját motivációd felépítésével tudatosan haladj abba az irányba, ahova menni szeretnél menni!

Ha tetszett a poszt, csatlakozz az önmagukat fejlesztők kétlábú és hatlábú közösségéhez! Kattints ide!