„Kiszúrásból csinálta, tudom...” Biztosan a te fejedben is megfordult már ilyesmi, amikor az eb valami disznóságot követett el. De valószínűleg nem kezded el egy kutya viselkedési problémáját arra a feltételezésre alapozva kezelni, hogy pusztán rosszindulat van a hátterében. És vajon szoktál-e mégis így reagálni, ha emberekről, mondjuk a kollégáidról van szó?

Hallom a tiltakozást, tényleg! „A kutyák tiszta szívű, nemes lények, sokkal rendesebbek, mint az emberek! Az emberek igenis szoktak rosszindulatúak, gonoszak, aljasak, –  tetszőleges további jelzők szabadon beilleszthetőek – lenni.” És ezzel a megállapítással nem is vitatkozni szeretnék, csak árnyalni kicsit.

Sokat dolgozom vezetőfejlesztő programokban középvezetőkkel. Olyanokkal, akik maguk is másokat vezetnek, és akik felett általában még jó pár szint van a szervezeti hierarchiában. A beszélgetések során gyakran szóba kerülnek az ő főnökeik, akik sokszor nem a pozitív hős szerepében tűnnek fel. Megvalósíthatatlan elvárásaik vannak, hülyébbnél hülyébb ötletekkel állnak elő, soha nincs az embereikhez egy jó szavuk, nem lehet őket elérni, amikor szükség lenne rájuk, vagy éppen mindig a beosztottaik nyakán ülnek. A sort körülbelül a végtelenségig folytathatnám. Mi a baj ezzel a panaszáradattal? Az, hogy az érintettek tehetetlennek érzik magukat.

Van egy kérdésem, amit ilyenkor mindig fel szoktam tenni nekik: „Mit gondoltok, a főnökötöt tényleg szívből rosszat akar nektek ÉS a cégnek?” Az általában beálló zavart csend után a sok-sok csoportom közül egyetlenegyben hangzott el, hogy "igen". Legtöbbször olyasmi a válasz, hogy „Nem hinném... Rajta is nagy a nyomás.” vagy „Hát az se semmi, amit ő kap a saját főnökétől...” meg hogy „Alapvetően jó szándékú, csak valahogy mindig rosszul sül el, amit csinál...”

Miért lényeges ez? Mert innen általában el tudunk indulni valamilyen lehetséges megoldás felé. A rémes történetek mögé sokszor észrevétlenül felépül az a hiedelem a másik ember kapcsán, hogy a rosszindulat vezérli a viselkedését. Más jellembeli hiányossága viszont kívül esik a befolyásolási körünkön, vagyis tehetetlennek érezzük magunkat. Azonban sokkal kezelhetőbbnek tűnik a dolog, ha tudunk találni egy olyan értelmezést, ami szerint nem a másik jellemével, hanem a viselkedésével van gond.

Ezt történetesen tök jól ismered a kutyázásból. Hogyan kezdesz neki egy viselkedéses probléma megoldásának? Megvizsgálod az érintettek (gazdi, eb) adottságait és a körülményeket, amikre reagálnak. Ezek alapján aztán elkezdesz bizonyos dolgokon változtatni, és figyeled az eredményt. Az emberek – beleértve a főnököket is – kapcsán működhet ugyanez a megközelítés. Feltéve, hogy vagy velük is annyira megértő, mint a kutyáddal.

A kutyázásból ezen kívül számos tanulságot átültethetsz a munka világába. Október 18-án érkezik a Magazin következő száma, amiben ezekből a tanulságokból hozok egy csokorral. Ha érdekel a dolog, de még nem regisztráltál, itt megteheted.

Képek innen.

Ha tetszett a poszt, csatlakozz az önmagukat fejlesztők kétlábú és hatlábú közösségéhez! Kattints ide!