Kutyásként jó esély van rá, hogy a Perseidákat is kutyástól nézed. Legalábbis megpróbálod Íme egy szubjektív élménybeszámoló és tanulságok a csillagos éjszakából.

Nem, nem úgy volt, hogy romantikából vagy a légköri jelenségek iránti érdeklődésből kerestünk egy tökéletes megfigyelési helyet. Ehelyett azzal kezdődött, hogy a Dunakanyarba indultunk fotózni. Egy kicsit későn kerekedtünk fel, így az erdei séta első harmadában győzött a belátás: ha nem akarunk éjszakai sötétben jönni visszafelé, vissza kell fordulnunk. Ha már erre járunk, irány Vác, ott van egy kiülős pizzéria, ahol a múltkor is kedvesen fogadtak minket a juhászokkal. Nyári este, teltház. Sebaj, itt a Duna part, és jönnek a hullócsillagok, üljünk ki, nézzük meg! Az eddigiekből talán sejthető a folytatás:

1. A meteoroknak van humoruk, vagy én néztem rossz felé. Több óra ráfordítással sem láttam egyetlen épp hulló csillagot sem. Pedig ott voltak, a párom látta őket. Legalábbis ezt állítja.

2. Nem maradtam érdekesség nélkül. Láttam például tacskó alakú felhőt – rajzfilm tacskó alakút és rengeteg repülőt. Valószínűleg korábban nem figyeltem fel rájuk, de volt, hogy egyszerre 3-4 is volt az égen.

3. Csillaghullás idején láthatatlanná válunk. Talán szerepe lehet a dologban a sötétnek úgy általában is. Ültünk a földön a Duna parton ketten és két juhász. Egy francia bulldog a kiengedett flexi végén hosszasan ugatott minket, miközben a gazdi annyira nem tudta, mi történik, hogy egészen biztos vagyok benne, észre sem vett minket 5 méter távolságból.

4. A kutyák jól elvannak ilyenkor is. Egy idő után hazajöttünk, mert mégsem méltányos a csillaghullásra hivatkozva szabotálni a kutyák vacsoráját. Próbálkoztam tovább a teraszon – ugyanolyan eredményességgel, de legalább hol az egyik, hol a másik juhász beleült az ölembe egy kis vakargatásra.

5. Túl tudok lépni a saját korlátaimon. Ahogy ültem a földön a teraszon – kerti bútor, ugyan már... – és bámultam felfelé, nem meglepő módon elgémberedett a nyakam. A többedik nyújtózkodás után rájöttem, hogy a kutyáim is fekszenek, mi lenne, ha példát vennék róluk. Hanyatt fekvésben nem zsibbad az ember nyaka, de nem lát több hullócsillagot.

Te kivel nézted a meteoresőt? És láttál bármit...?

Ha tetszett a poszt, csatlakozz az önmagukat fejlesztők kétlábú és hatlábú közösségéhez! Kattints ide!