„Szimpatikus, megbízható srác”, gondoljuk gyakran, amikor véleményt alkotunk valakiről. A szimpátia vajon tényleg segít eldönteni, hogy valaki érdemes-e a bizalmunkra?

A te környezetedben is biztosan van olyan ember, akire mindig számíthatsz, szívesen segít, amikor csak tud. Persze nem mindenki működik így, van aki csak azt nézi, hogy te mit tehetsz érte, míg megint mások úgy gondolkoznak, hogy ha tettél valamit értük, akkor jönnek neked eggyel. Eléggé magtól értetődőnek tűnik, hogy azokban érdemes megbízni, akik őszintén a javunkat akarják. Igen ám, de honnan tudhatjuk, hogy kik ők?

Kezdjük azzal, hogy honnan nem. Amikor megismerkedünk valakivel, nagyon gyorsan kialakul bennünk róla egy első benyomás, ami sok tekintetben meglepően pontos. Adam M. Grant szerint azonban azt sajnos pontatlanul ítéljük meg, hogy a másik tényleg jót akar-e nekünk, vagy csak megpróbál kihasználni. Grant amellett érvel, hogy ennek az az oka, hogy a benyomásalkotás során összemosunk egymástól független szempontokat. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ha valaki szimpatikus nekünk – kedves, könnyű vele kijönni és jókat lehet vele beszélgetni –, biztosan a javunkat akarja, míg azok, akik elsőre ellenszenvesek, mert kritikusnak, keménynek vagy épp versengőnek tűnnek, garantáltan csak ki akarnak használni minket.
Ha jól belegondolsz, valószínűleg a te tapasztalataid is azt mutatják, hogy a szimpatikusság, a megnyerőség és az őszinte jó szándék két, egymástól független dolog. Azzal, hogy összemossuk őket, két dolgot kockáztatunk: Egyrészt lehet, hogy értékes támogatást veszítünk el azáltal, hogy nem vesszük észre a jó szándékot a karcos modor alatt. Másrészt – és ez rejti a nagyobb kockázatot – bedőlhetünk a megnyerő stílusnak, ami egyébként önzést vagy rossz szándékot palástol. Az első típusba tartozhatnak a különc, de jó szívű zsenik, míg a másodikban lehetnek csalók, sőt szélhámosok.

Akkor mégis honnan tudhatjuk, hogy kik azok, akik őszintén a javunkat akarják? Egy kis kísérletezés és odafigyelés a segítségünkre lehet. Grant – a játékelmélet eredményeire támaszkodva – azt javasolja, hogy kezdetben érdemes mindenkiben a jó szándékot feltételezni, és nyitottan, segítőkészen hozzáállni a másikhoz. Ez lehetőséget ad arra, hogy megfigyeljük az illető reakcióit anélkül, hogy túl sokat kockáztatnánk. Sokat beszélgetve észrevehetjük például, ha a másik minden eredményt csak magának tulajdonít, vagy hogy furcsa módon csak addig vagyunk érdekesek számára, amíg valamit szeretne tőlünk. Ha ezt tapasztaljuk, saját magunk védelme érdekében mi is változtathatunk a hozzáállásunkon, és mondhatjuk, hogy ha mi tettünk valamit az ő érdekében, várjuk a viszonzást.

Te hogyan viszonyulsz az új kapcsolataidhoz? Mennyire jellemző rád, hogy nyitott és segítőkész vagy az elején? És mennyire vagy tudatában, hogy hogyan viszonyul hozzád a másik? Van-e olyan kapcsolatod, ahol érdemes lenne változtatni a hozzáállásodon?

Képek innen.

Ha tetszett a poszt, csatlakozz az önmagukat fejlesztők kétlábú és hatlábú közösségéhez! Kattints ide!