Ha sétáltál már kutyával, biztosan te is hallottál megmosolyogtató bókokat. Amellett, hogy szórakoztatóak, tanulságosak is.

A tipikus forgatókönyv szerint séta közben feltűnik az a a bizonyos fajta járókelő, aki megpillantja a kutyákat, széles mosoly terül el az arcán, és már mondja is, ami eszébe jut. Az udvarias kutyás pedig igyekszik rendezni az arcvonásait, és fogadni az elismeréseket. Következzen egy csokornyi bók a valódi, kimondatlan válaszokkal.

1. Jaj de cukik! Ő a gyereke? Nem, igazából 2 évvel idősebb nála, csak kisebb...

2. Tessék mondani, ezek rendőrkutyák? Nem, csak nagyon jól mutat rajtuk a hám...

3. Ugye jó harapós? Hogyne, egyébként komoly gondjai lennének a vacsorával.

4. Nézd anya, farkas! Igen, télen csak őket kell sétáltatni, a medvém ilyenkor alszik.

5. De szépek, tenyészteni tetszik őket? Persze. Két ivartalanított szukát. Ha meglesz az első alom, szólni fogok...

6. Biztos testvérek! Ha igaz a történet Ádámról és Éváról, mondhatjuk, hogy mi rokonok vagyunk. Akkor ők is testvérek...

7. Ő már biztos öreg, ha ilyen ősz az arca. Azt, ami az ő arcán van, úgy hívják, hogy folt...

Mi az, ami ezeket a bókokat viccesé teszi? Hogy nincs mögöttük valódi érdeklődés és odafigyelés. Egy elismerés egy cseppnyi erőfeszítéstől lesz értékes: ha szívből jön, személyes és konkrétumokhoz kapcsolódik. Május 19-én jön a Magazin következő száma, amiben a dicséretről lesz szó. Ha érdekel a téma, de még nem regisztráltál, itt megteheted.

Ha tetszett a poszt, csatlakozz az önmagukat fejlesztők kétlábú és hatlábú közösségéhez! Kattints ide!