Sok időt töltöttem vele, hogy megpróbáljak meggyőzni egy német juhászt arról, hogy esőben nem lehet sétálni. Nem sikerült. Sőt megtanultam tőle, hogy nincs semmi gond az esőben sétálással. Hogy is van ez?

Alizt, az első német juhászomat nyár végén fogadtuk örökbe, így hamar jöttek az esős őszi idők. Mivel van szerencsénk egy kerthez, alkudozhattam, amikor arról volt szó, hogy menjünk-e esőben sétálni. Álltunk a teraszon, és hosszasan győzködtem a juhászt, hogy ilyen időben már pedig nem lehet sétálni. Mert ronda, és vizesek leszünk. Aliz hallgatott azzal a vidámsággal az arcán, hogy értem, de ugye akkor megyünk. És általában mentünk. Én pedig sokszor gondolkoztam rajta, hogy miért szeretnek a német juhászok esőben sétálni.

Mert szeretnek sétálni. Ha igazán szeretünk valamit, akár a kellemetlenségeket is hajlandóak vagyunk vállalni érte. Ezzel ők is így vannak, és egy kis víz különben sem nagy dolog.

Mert akkor is esik, ha nem szeretik. Ahogy a mondás tartja: Örülj, ha esik az eső, mert ha nem örülsz, akkor is esik! Nem tudjuk megakadályozni az esőt, de az ellen tehetünk, hogy elrontsa a kedvünket.

Mert nem kell elázni. A német juhászok bundája hihetetlenül nehezen ázik át. Időnként lerázzák magukról az esőt, és kész. Nekem sem kellett sok ahhoz, hogy ugyanolyan vízálló legyek, mint Aliz. Akkor már én sem vettem komolyan saját magamat, amikor esőkabátban és gumicsizmában próbáltam mondogatni, hogy szegény én, éppen bőrig ázom...

Biztosan a te környezetedben is van valaki, aki örömét leli abban, amit te nem szeretsz. Vajon ő mit lát máshogy, mint te? Mit tudnál tanulni tőle?

Ha tetszett a poszt, csatlakozz az önmagukat fejlesztők kétlábú és hatlábú közösségéhez! Kattints ide!