A kutyák kapcsán pontosan tudod, hogy nincs jó vagy rossz karakter, a lényeg, hogy az eb illeszkedjen a környezetéhez és a feladathoz, amire szánták. És a saját tulajdonságaid kapcsán vajon mégis szoktad azt mondogatni, hogy „az a baj velem...”? Ne már, van ennél jobb is!

Röviden:

A kutyák esetében adottnak veszed, hogy a karakterük kapcsán az a lényeg, hogy olyan közegbe kerüljenek, ahova valóban illeszkednek: nagy energiájú kutya aktív családba, egy lassabb eb a nagymama mellé. Akkor vajon hogyan jutsz el a saját tulajdonságaiddal oda, hogy „az a baj velem...”?

• Összekevered a rossz szokásokat és a tulajdonságokat. A vonások a cselekvésen keresztül nyilvánulnak meg a működésedben, és ha valamit sokat csinálsz – rosszul –, az nem feltétlenül egy tulajdonság, hanem egy nem előrevivő szokás!
• Elfelejtkezel az adottság-helyzet illeszkedésről. Igen, valós lehetőség megkeresned, hogy milyen közegben hasznos az, ahogyan te működsz! 

Nézd meg a videót a részletekért, de arra számíts, hogy előbb-utóbb muszáj kezdened valamit vele, ha nem szereted egyes jellemzőidet!

Ha szívesebben fejlődsz olvasás útján:

Rögtön rátérünk az emberekre, de indítsuk ezt az egész beszélgetést egy kicsit távolabbról, és kezdjük egy kutyás témával! Nem tudom, nálad mi a helyzet, de az én üzenőfalam mindig tele van gazdikereső posztokkal. Mindenféle árva kutyák szaladnak végig a Facebook oldalamon. És az a benyomásom, hogy ma már minden kutyás tudna írni egy gazdikereső posztot, ha erre nagyon nagy szükség van. Elég jól ismerjük a sztenderd elemeit ezeknek a posztoknak: Kicsit kell áradozni arról, hogy de cuki a gazdikereső eb, az opcionális, hogy mennyit írunk le a szegény pára háttértörténetéről. De egy elem biztos, hogy nem fog kimaradni, az pedig az, hogy milyen tulajdonságokkal bír a kutya, és ez alapján milyen közegbe ajánljuk. Hogy ő egy nyugodtabb darab, nyugodtan mehet első kutyásoknak. Vagy ő egy idősödő kiskutya, akinek már semmi másra nincs igénye, mint hogy szeressék egy kicsit, és nyugodtan alhason valahol, tehát idős emberek mellé is ideális. Vagy éppen ellenkezőleg, ő egy sportos, apportos darab, így neki olyan családra van szüksége, aki sportolni fog vele, és kutyaiskolába hordja.

Tehát a kutyák esetében adottnak vesszük, hogy nincs olyan, hogy egy kutya karaktere jó vagy nem jó, hanem olyan van, hogy a kutya illeszkedik-e a környezetéhez a maga adottságaival, és illeszkedik-e ahhoz a feladathoz, amire szántuk. Ezt kutyásként teljesen készségszinten kezeled, így keresel kutyát, és így próbálsz gazdit találni egy kutyának.

Ehhez képest az emberek esetében nagyon-nagyon sokszor halljuk azt, hogy „Jaj, velem az a baj, hogy...”, és máris sorolják azokat a tulajdonságaikat, amiket nem szeretnek. Az utóbbi idők termése a „Jaj, hát velem az a baj, hogy engem vezetőként olyan igazán nem érdekelnek ezek a humán dolgok, én a szakmát szeretem...!” meg hogy „Jaj, velem az a baj, hogy olyan szétszórt vagyok...!”. Az élet azonban általában valahol egyszer csak szembeállít minket azokkal a részeinkkel, amiket nem szeretünk, vagy amire ferde szemmel nézünk, ami miatt meg szokott fogalmazódni az emberben az igény, hogy ezzel kezdjen valamit. Na de a kérdés, hogy mit!

Címkék vagy szokások...? Arra vagyunk szocializálva, hogy ha valami pillanatnyilag nem tetszik nekünk, akkor az első gondolatunk az, hogy meg kell változtatni. Igen ám, csakhogy ha van valami a működésünkben, ami nem tetszik, azt nagyon könnyen megcímkézzük valamilyen jellembeli dolognak. Hogy „én vagyok az, aki ilyen nem humán érdeklődésű”, meg „én vagyok a szétszórt”. Pedig az igazság az, hogy a különböző karakterbeli tulajdonságok általában nem közvetlenül nyilvánulnak meg az ember működésében, hanem azon keresztül, amit csinál. És mire odáig eljutunk, hogy valamiből ilyen címke válik – hogy én ilyen vagyok, meg olyan vagyok, amivel mellesleg az a baj, hogy... –, addigra ezt jó sokat csináltuk. És amit jó sokat csinálunk, azt úgy hívják, hogy szokás!
A kutya esetében azzal is tisztában vagy, hogy el kell különíteni egymástól a tényleges állandó vonásbeli dolgokat – mondjuk, hogy valakinek nem mekkora az energiaszintje – attól, hogy vannak-e neki nem előrevivő, tanult viselkedésbeli szokásai, mint például, hogy egy kutya szeparál. Ezt a kettőt nem kevered össze a kutyáknál. És ettől függetlenül ezt az emberek esetében simán hajlamosak vagyunk összemosni!
Nagyon gyakran hallod azt, hogy „én ilyen szétszórt vagyok...”, pedig igazából az történik, hogy az embernek egyszerűen nem tiszta az, hogy mire kellene figyelnie, vagy olyan körülmények között igyekszik összeszedett lenni, ahol egy csomó minden eltereli a figyelmét, vagyis egyszerűen környezet nem alkalmas, arra, hogy összeszedett legyen.
Tehát ha úgy vagy vele, hogy nem szereted valamilyen tulajdonságodat, akkor kezdd onnan a munkát, hogy elengeded azt, hogy ez egy tulajdonság, és közelíts a működésed szempontjából, mert nagyon-nagyon valószínű, hogy ott lesz a megoldás kulcsa. Ahelyett, hogy azt mondanád magadra például, hogy „én szétszórt vagyok”, nézd meg azt, hogy mi van most a viselkedésedben, mit tapasztalsz a saját működésed kapcsán, amivel nem vagy elégedett! Nehezen készülsz el a feladataiddal? Mindig mindent az utolsó pillanatban tudsz megcsinálni? Elfelejtesz dolgokat?
Majd határoz meg azt, hogy ehelyett mit szeretnél, hogy jelen legyen a működésedben: „Szeretnék mindennel határidőre végezni!” „Szeretnék egy olyan rendszert, amiben nem felejtem el a teendőimet!” És anélkül, hogy mindenféle címkéket aggatnál magadra, kezdj a működéseden dolgozni! Ugyanúgy, ahogy a kutyánál a szeparációs viselkedést kezded el kezelni, kezdd el a saját nem előrevivő működéseidet is kezelni!

Használd fel! Van egy másik opció is, és ez az, ami a kutyázásból még szorosabban következik: Mi lenne, ha elkezdenéd szeretni és értékelni azokat a tulajdonságaidat, amik vannak, és megkeresnéd azokat a helyzeteket, ahol ez előrevivő? „Én nem vagyok egy ilyen humán srác. Oké, akkor keresek magamnak szakmai feladatot.” Volt egy ügyfelem, aki például arról mesélt, hogy milyen gáz, hogy őt minden érdekli, bezzeg ott a tesója, aki tök jól el tud mélyülni egy-egy feladatban... Egy kis kaparászás meg nézelődés után kiderült, hogy számára egy ideális munkakör a cégen belül például projektmenedzsernek lenni, ahol pont az az elvárás, hogy annak függvényében, hogy éppen milyen projekten dolgozol, érdekeljen minden (is).
Tehát ha az van, hogy van egy olyan tulajdonságod, ami abban a környezetben, amiben most vagy, mintha nem vinne előre, akkor amellett, hogy elkezded a te működésedet hozzáigazítani a környezethez, legyen ott az is a gondolataid között, hogy az is egy rendes, komoly opció, hogy elkezded megkeresni azt a környezetet, ahol a te működésed konkrétan hasznos!

Szóval ha az van, hogy rendszeresen mondogatod magadnak, hogy „jaj, velem az a baj, hogy...”, akkor számíts rá, hogy előbb-utóbb az élet szembe fog állítani azzal, hogy nem fogod magad jól érezni abban a helyzetben, hogy utálod egy részedet! És ha idáig elérkeztél, akkor ha már a változás irányába indulsz el – mert ez egy lehetőség –, akkor ne a tulajdonságot akard megváltoztatni, hanem nézz a működés szintjére! Nézd meg azt, hogy mit csinálsz most, amivel nem vagy elégedett, és ehelyett mit szeretnél csinálni! Így át tudod tekerni a működésedet, ami sokkal könnyebben megy, mint valami olyat megváltoztatni, amiről azt hiszed, hogy megváltoztathatatlan, mert a jó isten adta. És azt se felejtsd el a másik oldalon, amit a kutyázásban tök jól ismersz: hogy az adottság-helyzet illeszkedés fontos, tehát az is egy lehetőség, hogy a helyzeten igyekszel változtatni, és keresed azt a helyet, ahol a te tulajdonságod hasznos!

Ha tetszett a poszt, csatlakozz az önmagukat fejlesztők kétlábú és hatlábú közösségéhez! Kattints ide!