Coaching két lábon és hat lábon

Minek csinálnál felnőttként házit?

2019. november 21. - Nyíri Gabi

german-quail-dog-4560292_640.jpg

Az iskolás évek egyik legutálatosabb emléke a házi feladat és annak elkészítése. Amikor azt hinnéd, hogy felnőtt létedre megszabadultál tőle, előkerül újra mindenfelé: a kutyaiskolában, a nyelvtanfolyamon, sőt, időnként azzal jönnek, hogy találd ki te magad, hogy mi legyen az. Minek csinálnál felnőttként házit?

Bár a munkám jelentős részében mások – döntő többségében felnőttek – fejlesztésével foglalkozom, igyekszem nem említeni a házi feladatot. Emellett simán mondom agility edzésen, hogy valamit érdemes lenne otthon, a séták alatt gyakorolni; és készségfejlesztő programok során arról beszélgetek a résztvevőkkel, hogy hogyan fogják a nap során kipróbált dolgokat élesben is használni a következő alkalomig.

Igen, ezekre akár azt is mondhatnánk, hogy házik. De nem mondjuk, legalább két ok miatt:

quail-dog-4604508_640.jpg

Nem szeretjük ezt a kifejezést: Szegény „házi feladat” szinte mindenkinél megsínyli az iskolaéveket, és egy csomó rossz érzés kapcsolódik hozzá. Például elkeseredettség, amikor egy fél nyári szünetre való feladatot kaptunk egy hétvégére, a szülői akarattal szembeni ellenállás délutánonként, aggodalom, hogy ki ne derüljön, ha valamit mégsem csináltuk meg... És ezeket a cseppet sem motiváló és előrevivő érzéseket mind-mind beüzemelheti, ha valamit újra ezzel a névvel illetünk. (Ebben a videóban részletesen foglalkozunk ezzel a témával.) Pontosan ezért hívjuk inkább alkalmak közti gyakorlásnak, vállalásnak, való életben kipróbálásnak.

german-quail-dog-4560291_640.jpg

Nem nekünk csináljátok: A házi feladat kapcsán nagyon gyakran hiányzik a belátás, hogy minek ez az egész. Nem értjük, nem érezzük át, hogy a tananyag elsajátítására nem csak azt az időt fordíttatja az oktatási rendszer, amíg bent vagyunk a suliban. Ebből viszont az következik, hogy a házit leginkább a tanárnak csináljuk: hogy örüljön, meg hogy ne kapjunk ki. Ezzel szemben amikor felnőttként fejleszted magadat vagy magadat és a kutyádat, ezt önmagadért, önmagatokért teszed. És a helyzet ugyanaz, mint régen a suliban: a valódi eredmény eléréséhez nem csak arra az időre és figyelemre van szükség, amíg a kutyasuliban, a tréning teremben vagy épp a coaching ülésen vagy(tok). A különbség az, hogy nem a kutyaoktatónak, a trénernek vagy a coachodnak dolgozol az alkalmak közt, hanem magadnak. Ha mégsem teszed, nem kapsz egyest meg fekete pontot, „csak” elmarad az egyébként lehetséges előrelépés.

Éppen ezért amikor felnőttként valamilyen gyakorlatban használható készség – a különböző kutyás készségek is ilyenek – elsajátításában gondolkozol, mindig úgy tekints rá, mint egy folyamatra. Nem 8 alkalommal kell menni az alapfokú tanfolyamra, hanem az egy két hónapos folyamat. Nem 4 nap a tréning vagy 6 jó beszélgetés a coachoddal, hanem egy negyedévet rászánsz, hogy fejlődj az adott dologban. És ebbe beletartozik, hogy odafigyelsz, dolgozol az alkalmak során és hogy követed a fejlesztő szakember gyakorlási javaslatait, és teljesíted a vállalásaidat. Nem miatta, magad miatt.

Képek innen.

Ha tetszett a poszt, csatlakozz az önmagukat fejlesztők kétlábú és hatlábú közösségéhez! Kattints ide!