Ha tényleg azt akarod, hogy leüljön, valószínűleg egy. És nem azért, mert nem tudnád különböző módokon megfogalmazni, hanem mert tudod, hogy bizonyos esetekben fontos az egyértelműség. Mi a helyzet ezzel az emberekkel való kommunikációdban?

Időnként minden kutyás mond a kutyájának mindenfélét annak biztos tudatában, hogy a kutya nem érti pontosan, amit hall. Amikor van helye a bohóckodásnak, én simán mondom a juhászoknak, hogy „Hölgyek, foglaljanak helyet!” vagy éppen hogy „Na, dobd le ide mellém a szőrös hátsófeled!” És ilyenkor kevéssé izgat a reakció, amit kapok. Ha azonban arra van szükség, hogy tényleg leüljenek, akkor jön az „Ül!” így tömören és egyértelműen.

Hogyan jelenik meg ugyanez az emberekkel való kommunikációban? Szeretjük, hogy képesek vagyunk változatosan kifejezni magunkat, árnyalatnyi különbségeket érzékeltetni. Enélkül nem lenne például irodalom sem. Csakhogy gyakran pont ebből jönnek a bonyodalmak is: nem elég, hogy mi számos formában tudjuk mondani ugyanazt meg majdnem ugyanazt, a másik félnek is saját kifejezésrendszere van, így jó nagy az esély rá, hogy nem pontosan azt fogja meghallani és megérteni, amit mi mondani szerettünk volna.

Bizonyos helyzetekben ez elfér, máskor azonban nem. Amikor élményekről, játékosságról, új gondolatokról, elképzelésekről van szó, van helye a nyelvi gazdagságnak a vele járó többértelműséggel együtt. Azokban az esetekben, amikor eredmények – ráadásul közös – eléréséről illetve a teljesítmény értékeléséről van szó, szükség van az egyértelműségre, amit legtöbbször segít a tömörség. Valljuk be, abban nem árt közös megértéssel rendelkezni, hogy mit és hogyan fogtok csinálni, és hogy az egész mikor van készen.

Hasonlóan a kutyázáshoz, ha tényleg komolyan akarjátok azt a dolgot, muszáj egyetértésre jutni arról, hogy mit is beszéltetek meg.

Képek innen.

Ha tetszett a poszt, csatlakozz az önmagukat fejlesztők kétlábú és hatlábú közösségéhez! Kattints ide!