Coaching két lábon és hat lábon

Nem álmodozol rossz kutyáról. És más nehézségekről?

2020. július 28. - Nyíri Gabi

cover_2020_july_ep30_nem_a_lmodozol_rossz_kutya_ro_l_e_s_ma_s_nehe_zse_gekro_l_big.jpg

A kutyázásban bár tisztában vagy a lehetséges nehézségekkel, mégsem ezen van a figyelmed. Vajon hogyan hatna az életed más területeire, ha ott is ugyanezt az elvet alkalmaznád?

Röviden:

Amikor az a kérdés, hogy belefogjanak-e valami új dologba, az emberek gyakran azzal veszik el a saját kedvüket, hogy csak a lehetséges nehézségeket és akadályokat látják. Ha ugyanígy tennének a kutyák kapcsán is, nem fogadna örökbe soha senki mondván, hogy kinek kell ennyi esetleges nehézség. Hogyan gondolkozunk a kutyázásban?

  • Tisztában vagyunk a lehetséges problémákkal, de nem erre helyezzük a figyelmet és az energiát.
  • Ehelyett arra koncentrálunk, amit el szeretnénk érni, és hiszünk abban, hogy a gondokat majd megoldjuk akkor, amikor tényleg felmerültek.
  • A megvalósítás során folyamatosan keressük az előrelépés jeleit – azt, aminek örülni lehet, amire rá lehet dicsérni.

Nézd meg a videót a részletekért, de az a helyzet, hogy az életed minden területén hasznos, ha nem „álmodozol” nehézségekről, vagyis a fenti elveket alkalmazod.

Ha szívesebben fejlődsz olvasás útján:

Lehet, hogy megütötte a füledet, hogy azt mondtam, valamilyen nehézségről, például rossz kutyáról álmodozni. Mert nem szoktunk valami kedvezőtlen dolgot ilyen szeretettel elképzelni, tehát nem szoktunk arra vágyni. Pedig a gyakorlat azt mutatja, hogy mégis nagyon gyakran ez történik! Sokszor hallom ügyfeleimtől, emberektől magam körül azt, hogy van valami, amivel szívesen foglalkoznának, de nagyon bizonytalannak látják a körülményeket, meg nem biztosak benne, hogy hogy lesz az egész, és hogy milyen dolgok állhatnak az útjukba. És ez oda vezet, hogy addig-addig beszélnek a sok negatívumról, amíg aztán végül bele sem kezdenek az egészbe függetlenül attól, hogy ezeknek a nehézségeknek valójában mekkora szerepük van a céljuk elérése, az álmuk megvalósítása kapcsán.

Az az érdekes, hogy én azt gondolom, hogy ha a kutyázásban is így gondolkodnánk, akkor az égvilágon senki soha nem fogadna örökbe kutyát! Én csak a juhászok kapcsán 3 mentvénnyel dolgoztam, mindhármuk rehabilitációjába belement egy-egy évem. Mindig más volt a kerettörténet, mindig voltak nehézségek, de soha nem ezen volt a figyelmem alapvetően.

Aliz volt az első mentett juhászunk. A fene gondolná, hogy egy mentvény esetében onnan kezded, hogy fogyasztani kell a kutyát, mert az állatvédők óvó szeretetétől egy óriási, kövér lufi lett. Borzasztó aranyos természete volt, és ezért folyamatosan mindenki kajáltatta, így kaptam egy olyan kövér kutyát, hogy konkrétan szét voltak nyílva a lábujjai a túlsúlyától. És azt is meglepődve vette tudomásul az ember 2011-ben – tehát ez már nem egy mostani történet – hogy bőrférget kellett kezelni. 2011-ben. Ma már mindenki tudja, hogy szívféreg, bőrféreg, de akkor ez azért nem volt még egy akkora „divat”. Nekünk mégis akkor sikerült az első mentvénnyel ebbe belenyúlni.

Aztán érkezett Elfie. Ő az eredeti története szerint hivatásos sportkutyának volt szánva, és mégis úgy érkezett meg, hogy a nullára volt gyalázva a magabiztossága. Tehát az első időszakot azzal töltöttem, hogy jártunk a kutyaiskolába mást sem csinálni, csak labdázni meg hepikézni, hogy valahogy elkezdjem a kutya munkakedvét és a magabiztosságát újraépíteni.

Végül érkezett Skill, ő ugye a harmadik, akinél gyakorlatilag az történt, hogy félt a kezemben lévő tányértól. Az volt a szexepilje a menhelyen, hogy hurcolta a tányérokat föl-alá, de kiderült, hogy ez nagy valószínűséggel már az előző helyén is megvolt mint szép szokás, ahol ezt úgy hálálták meg, hogy verték a tányérral. Amiből az lett, hogy én megemeltem a tányért, a kutya meg eltűnt. Ehhez tartozott az is, hogy bármi, amit a párom a kezébe fogott, és nyele volt, az halálos veszélyt jelentett. Így szegény párom napokat töltött azzal, hogy ült a teraszon egy partvis és Skill társaságában, és közömbösítette a kutyát seprűre.

Volt éppen elég nehézség, meg volt mindenféle meglepetés. És mi úgy fogtunk bele az örökbefogadásba, hogy tudtuk, ilyen lehet. De ettől függetlenül nem ezen volt a figyelmünk, nem az volt a figyelmünk középpontjában, hogy milyen nehézségek állhatnak elő: túlsúly, viselkedéses problémák, traumák, mindenféle egészségügyi gondok. (Például később kiderült, hogy Skillnek egy ép ízülete sincs, és hordoz egy autoimmun betegséget is.) Ha azonban ezeken a lehetőségeken lett volna a figyelmünk, akkor egyszerűen nem fogadunk örökbe kutyát, mert azt mondjuk, hogy ez kell a fenének. De nem így gondolkodtunk, hanem úgy, hogy szeretnénk új esélyt biztosítani egy kutyának, akinek eddig nem volt jó élete, és igen, benne van a pakliban, hogy lesznek mindenféle nehézségek – és azzal majd kezdünk valamit akkor, amikor odaértünk.

Ugyanezt a tudást én nagyon-nagyon sokszor alkalmazom akkor is, amikor bármi másról van szó. Bármi másba kezdek akár a szakmai életemben, akár ennek az üzleti vetületében: hogy szeretnék elérni valamit, és minden bizonnyal lesznek nehézségek, de nem teszem a figyelmemet és az érzelmi energiámat a nehézségekre és az akadályokra – vagyis nem „álmodozom” ezekről – hanem azt mondom, hogy ez a játék része. Amin a figyelmem van az az, hogy hova szeretnék eljutni.

A kutyázásban nagyon komoly tapasztalataid vannak annak kapcsán, hogy keresed a pozitív előjeleket, keresed a picike előrelépéseket. Ez az, ami a kutyáddal való gyakorlás során úgy néz ki, hogy árgus szemekkel nézed azt, hogy mire tudsz rádicsérni, mert ott tudod, hogy ez az, ami előre visz, és megerősíti a motivációt. Ha ezt hozzáteszed ahhoz, hogy nem a nehézségekről „álmodozol”, hanem azon a végcélon tartod a figyelmedet, amit el szeretnél érni, máris megkapod a teendőket a mindennapokhoz: a megerősítés kapcsán megint csak a kutyázáshoz nyúlsz vissza, és ugyanúgy keresed az előrelépés, a haladás legapróbb, pici jeleit, megkeresed azt, hogy mire tudnád mondani, hogy „Szuper!” Mert ez az, ami a saját célod iránti elkötelezettséget, a saját motivációdat, a saját energiádat életben fogja tartani ugyanúgy, mint a kutyád esetében.

Kérlek szépen, azt vidd el a kutyázásból és a mentvények történetéből, hogy tudod, hogy lesznek akadályok és nehézségek, és ez a kutyázásban nem tántorít el attól, hogy valami számodra fontos célba belekezdj – lásd rehabilitálni egy mentvényt. És ugyanezt a szemléletet érdemes az életedet az egyéb területein is alkalmazni: hogy csak azért, mert tudod, hogy vannak nehézségek – persze, hogy vannak, de erről szól ez a játék –, nem fogod elengedni a célt. És azt is a kutyázásból tudod, hogy mi az, ami erőt fog adni ahhoz, hogy végigmenj az úton: az, hogy keresed az előrelépés pozitív jeleit, keresed azt, amire a kutyázásban azt mondanád, hogy „Jaj, de szuper!”, és adnád a falatot, a simogatást vagy az apportot. Ugyanígy keresheted az előrelépéseket a saját utadon, mert meg fog erősíteni téged is, ahogy a kutyát megerősíti.

Szóval ahogy a kutyázásban nem „álmodozol” rossz kutyáról – értsd nem teszed a figyelmedet arra, hogy abból milyen nehézségek jöhetnek ki – ugyanígy ne tedd az életed egyéb területein se! Mert ahogy mentvényeket tudsz rehabilitálni, minden más is megugorható az élet egyéb területein ugyanazzal a szemlélettel.

Ha tetszett a poszt, csatlakozz az önmagukat fejlesztők kétlábú és hatlábú közösségéhez! Kattints ide!