Coaching két lábon és hat lábon

Így ne legyél hárpia!

2020. március 17. - Nyíri Gabi

big_cover_2020_march_ep11_i_gy_ne_legye_l_egy_ha_rpia.jpg

Előfordult, hogy úgy reagáltál a kutyádra vagy az emberekre a környezetedben, hogy később saját magad is megbántad? Persze, hogy jobb az ilyesmit elkerülni, hiszen a rossz érzés mellett árt a kapcsolatnak, és aláássa a bizalmat. Oké, de hogyan ne legyél hárpia?

Röviden:

Azt értem hárpiaság alatt, amikor túlreagálunk egy helyzetet: felemeljük a hangunkat, kirobbanunk, zsörtölődünk – aminek nem ritkán lelkiismeretfurdalás a vége, mert rosszul érezzük magunkat a reakciók miatt, meg a hatása miatt. Ahhoz, hogy el tudd kerülni a hárpia szituációkat, két dologra kell tudatosan odafigyelned: arra, hogy hogyan gondolkozol a helyzetekben, és hogy utána hogyan kommunikálsz.

  • Ne keverd össze a gondolkodást a csinálással! Könnyű összetéveszteni azt, hogy te mióta gondolsz valamire, azzal, hogy mióta csinálsz ezzel kapcsolatban valamit – és ebbe beletartozik az is, hogy kommunikálod az igényeidet.
  • Ne várd, hogy olvassanak a gondolataidban! Kimondani az igényeidet a te felelősséged!
  • Arról beszélj, hogy mit szeretnél! Ehelyett általában arról esik szó, hogy mit ne csináljon a másik.
  • Magadról beszélj, illetve a másik viselkedéséről! Vagyis ne minősítés vagy címkézz, mert abból nem esik ki semmi végrehajtható!

Nézd meg a videót, de a következő lépés az, hogy az új ismereteidet átülteted a gyakorlatba, és azonosítsd, hogy vajon legközelebb mikor lesz a legnagyobb szükséged arra, hogy hárpia-mentesen kommunikálj!

Ha szívesebben fejlődsz olvasás útján:

A hárpiaság nem kifejezetten férfi vagy női dolog. Azt értem alatta, amikor túlreagálunk egy helyzetet: felemeljük a hangunkat, kirobbanunk, zsörtölődünk – ezzel ártva magának a kapcsolatnak, és jó alaposan aláásva a bizalmat. Nem kevésszer lelkiismeretfurdalás a vége, mert rosszul érezzük magunkat a reakciónk miatt, meg a hatása miatt. Éppen ezért tartom fontosnak, hogy ismered azokat a taktikákat, amiken keresztül el tudod kerülni azt, hogy te is egy hárpia módjára viselkedj.

Az ügyfeleim körében mostanában volt részem bőven hárpiaságban: előfordult kutyás és nem kutyás körben is. Képzeld el a kutyást, aki éveken keresztül egyáltalán nem foglalkozott azzal, hogy nevelje a kutyáját. Aztán hónapokig gondolkodott rajta, hogy az ám, valamit mégis csinálni kellene. Amikor végül elszánta magát, óriási lelkesedéssel belevetette magát a dologba, és meglepő módon három nap alatt nem történt csoda. Ez rögtön türelmetlenné tette, ami meglátszott a kutyájával szembeni viselkedésében, a kommunikációjában, és abban is, ahogyan a foglalkozásokon jelent tudott lenni. Nagyjából hasonló történt egy vezető ügyfelem esetében is, aki jó 15 éven keresztül gyakorolt egy olyan vezetői magatartást, ami sem előrevivő, sem eredményes nem volt. Ő is hosszú-hosszú hónapokig vívódott rajta, hogy belevágjon-e a változtatási folyamatba, aztán végül elszánta magát. Amin változtatni szeretett volna, az részben arra vonatkozott, hogy neki mit kell csinálnia, illetve arra, hogy milyen elvárásokat támaszt a kollégáival, a csapatával szemben. Na, ő nem három nap alatt jutott el az elégedetlenségig, neki kellett hozzá egy hét. De neki annyi előnye volt, hogy egyszerre rögtön két területen is tudott elégedetlen lenni: egyrészt hogy ő saját maga nem tudta 15 év bevett gyakorlatát egy hét alatt levetkőzni, másrészt hogy ennyi idő alatt az emberei nem fordultak ki mindenestül a korábban megszokott működési módjukból, és minden nagyjából a korábbi kerékvágásban működött.

A probléma mind a két esetben kettős: Az egyik gondolkodáshoz kapcsolódik. Az történik ilyenkor, hogy összemosódik az ember fejében a belső monológ – mindaz, amit saját magának mond a témával kapcsolatban – és az, amit kifelé, a kutyája vagy a kollégái felé kommunikál. Emiatt a zavar miatt aztán a kommunikáció is károkat szenved, nem lesz kimondottan finom és szofisztikált.  Vagyis ahhoz, hogy el tudd kerülni a hárpia helyzeteket, két dologra kell tudatosan odafigyelned: arra, hogy hogyan gondolkozol a helyzetekben, és hogy utána hogyan kommunikálsz.

Ne keverd össze a gondolkodást a csinálással! Kezdjük a gondolkodásnál! Az első és legfontosabb csapda az, amit a példák kapcsán már felvillantottam neked. Hogy könnyű összetéveszteni azt, hogy te mióta gondolsz valamire, azzal, hogy mióta csinálsz ezzel kapcsolatban valamit – és ebbe beletartozik az is, hogy kommunikálod az igényeidet. Nem mondom, hogy nettó semmit nem ad, ha elkezdesz valamivel a gondolatok szintjén foglalkozni, de ettől az még nem fog a cselekvésedben megjelenni. Ellenben meg tudja teremteni azt a téves illúziót, hogy „én valamit csináltam a dolog érdekében”.
A másik probléma, hogy a saját magadban való pörgetés során csak gyűlik benned a feszültség. Tudod, ez olyan, mint amikor van egy lábas, benne a víz, rajta a fedő, és te meg forralod azt a vizet. Csak nő-nő a nyomás, az egész rendszerben fokozódik a feszültség, és ez egyszer csak ki fog robbanni. Amikor a robbanás megtörténik, a reakció általában kevéssé kontrollálható és általában kevéssé barátságos.

Ne várd, hogy olvassanak a gondolataidban! Ha ezt így fogalmazom meg, simán azt fogod mondani, hogy persze hogy nem gondolatolvasó a környezetedben senki. De azért szinte biztosra veszem, hogy te is érezted már, hogy téged nem szereti senki, meg rád nem figyel oda senki, mert nem találták ki, hogy mi a kis szíved vágya. Oké, nem szoktuk úgy nevezni, hogy gondolatolvasást várnánk el a többiektől, de azért igenis benne van az ember természetes működésében, hogy a szeretet és az odafigyelés egy fokmérőjének tartja, hogy vajon kitalálják-e, mit szeretne – anélkül, hogy ezt neki ki kellene mondania. Mekkora problémát okozhat ez? Párterapeuták azt mondják, hogy ez az egyik leggyakoribb konfliktusforrás, ami oda vezet, hogy párok végül terápiában kötnek ki. Mert a gondolatolvasás elvárása olyan mély árkokat ás, amit nagyon nehéz később kezelni.
A kutyázásban jól ismered azt, hogy vannak kutyák, akikkel úgy érzed, mintha konkrétan kitalálnátok egymás gondolatát, de legalább fél szavakból is értenétek egymást. Itt azonban fontos tudatosítani azt, hogy hogyan érkeztek meg ide: hát úgy, hogy nagyon sokszor és konzisztensen kimondtad, hogy mi az igényed, mi az, amit vársz a kutyától. Így ő megtanult nagyon finom jelzésekből olvasni, nagyon erősen össze tudtatok hangolódni. De ez nem magától történt meg, hanem ez egy hosszú folyamat volt, melynek során sokszor-sokszor került sor az igények kinyilvánítására.

Arról beszélj, hogy mit szeretnél! És akkor itt rögtön meg is érkezünk a kommunikáció szintjére. Ha már tudod, hogy nem érdemes összekeverni azt, hogy mióta gondolsz valamire azzal, hogy mióta beszélsz róla a környezetednek, és ha már érted, hogy nem várhatod el tőlük, hogy kitalálják, mit is szeretnél, hanem ezt muszáj kimondanod, akkor jön a kérdés, hogy oké, de ezt hogyan érdemes megtenni? Hát mindenekelőtt úgy, hogy arról beszélsz, amit szeretnél. Erre megint azt fogod mondani, hogy persze-persze, ez magától értetődik, az ember azt mondja, amit szeretne. Csakhogy a gyakorlat nagyon mást mutat! Például mit mondasz a kutyának kapásból? Hogy „Brúnó, ne menj bele a pocsolyába!” És mit mondasz a gyerekednek? Hogy „Ne mászkáld össze a sáros cipővel a frissen felhalmozott padlót!” és azt mondod a kollégádnak, hogy „Ne ilyen saláta riportot hozzál már nekem!”
Ezzel az a gond, hogy ha azt mondod, hogy mit nem szeretnél, egy csomó olyan lehetőséget hagysz nyitva a másik előtt, amivel pontosan ugyanolyan elégedetlen lennél, mint azzal, amit most csinál. Oké, Brúnó nem ment a pocsolyába, de ezerrel szalad ki az úttestre. Nem, neked ez sem tetszik. Amikor azt mondod a gyereknek, hogy ne mászkáljon sáros cipővel a frissen felmosott padlón, arra sem gondolsz, hogy a kanapéra fog mászni vele. Ugyanígy, amikor azt mondod a kollégádnak, hogy ne egy saláta riportot hozzon, akkor azt várod, hogy akkor innentől fogva semmit nem fog csinálni.
Ahhoz, hogy valóban olyan eredményt kaphass, amilyet szeretnél, muszáj azt megmondanod, hogy konkrétan mi az, amit vársz. Tehát ahelyett, hogy azt mondanád, hogy „Ne menj a pocsolyába!” mondd a kutyának, hogy „Gyere lábhoz!” Ahelyett, hogy a gyereknek azt mondanád, hogy „Ne mászkálj sáros cipővel mindenfelé!” kérd, hogy álljon meg vele az előszobában. A kolléga esetében ahelyett, hogy azt mondod, hogy „Ne hozzál nekem saláta riportot!” mondd, hogy „Egészítsd ki kérlek ezekkel az adatokkal!” Mert így lehet a kéréseidnek eleget tenni – ez végrehajtható, és egészen pontosan lehet tisztázni, hogy mi lesz az eredmény, amivel te elégedett leszel.

Magadról beszélj, illetve a másik viselkedéséről! A mondanivalód megfogalmazása szempontjából kulcsfontosságú, hogy saját magadról beszélj, illetve a másik viselkedéséről. Átfordítva ez azt jelenti, hogy kérlek, ne minősítés vagy címkézz! Attól, hogy azt mondod a kutyának, hogy „Te egy büdös dög vagy!”, még nem fogja tudni, hogy mit szeretnél, hogy ő mit csináljon. Ugyanígy, ha a párodnak vagy a kollégádnak azt mondod, hogy „Te egy figyelmetlen tuskó vagy!”, ezzel kapcsolatban legfeljebb rosszul érezni tudják magukat, és nem lesz belőle semmi konkrétum, amit ők végrehajthatnának. Ezért nagyon fontos, hogy mindig arról beszélj, hogy te mit szeretnél, és mi az elvárásod az ő viselkedésükkel kapcsolatban. A viselkedéses elvárásokra lehet reagálni, míg a címkézésre meg a minősítésre nem – az csak rossz érzés tud szülni.

Most, hogy már érted a hárpia-üzemmódhoz kapcsolódó gondolkodásbeli és a kommunikációs szempontokat, hoztam neked egy kis gyakorlatot. Gyere, kísérletezzünk egy picit! Nagyon sokat lehet abból tanulni, hogy az ember visszagondol a korábbi tapasztalataira, és az új ismeretei alapján megpróbálja újragondolni őket, megpróbált tanulni ezekből a helyzetekből. Persze, a jelenlévők mindig kivételek, se te, se én nem szoktunk hárpiák lenni, de azért így egymás között legyünk őszinték: de bizony előfordul. Így arra kérlek, hogy keress egy olyan helyzetet, amiben hárpia voltál, vagy legalábbis hárpia gyanús: amikor a helyzethez képest túlságosan erősen reagáltál, ami nem jól hatott a kapcsolatra, és utána esetleg még rosszul is érezted magad a saját viselkedésed és az eredmény miatt!
Gondolj vissza rá, hogy meddig pörgetted magad ezen a dolgon, mielőtt egyáltalán kimondtad. Vajon mekkora feszkót halmoztál fel abban a bizonyos lábosban, ami utána olyan tök jól ki tud törni? Feltételezhetően sokat. A másik kérdés, hogy vajon meddig vártál arra, hogy a környezetedben lévők ezt majd maguktól szépen ki fogják találni. Vajon megfogalmazódott benned az az elégedetlenség, hogy milyen figyelmetlenek veled, mert egyáltalán nem reagálnak az elképzeléseidre?

Ha a gondolkodásod szempontjából már látod azt, hogy hol ment félre a dolog – és valószínűleg eléggé az elején, mert eléggé korán fel kellett volna ismerned, hogy benned megszületett ez az igény, és el kellett volna kezdened kommunikálni –, most érdemes megnézni azt, hogy ezt hogyan lehetett volna előrevivő módon elmondani. Vajon mondtál-e valami olyat, amivel a másikat minősítetted? Vajon mondtál-e olyat, ami nem volt cselekvésre fordítható? És mondtál-e olyat, ami arra vonatkozott, hogy mit ne csináljon a másik ahelyett, hogy egyértelműen megfogalmaztad volna, hogy mit szeretnél? Ha már látod az esetleges saját hibáidat, próbálj meg egy kicsit időutazni, és arra gondolni, hogy mi az a mondat, ami előrevivő lett volna ebben a helyzetben. Valószínűleg valahogy úgy fog kezdődni, hogy „Én azt érzem...” vagy „Amit te csinálsz, az úgy hat erre a helyzetre...” esetleg „Én így érzem magam ettől, és ennek kapcsán azt szeretném tőled kérni...” Ha ez a kutyáddal van, akkor sokkal egyszerűbb a dolog, akkor valószínűleg ez egy egyszerű utasítás, mert a kutyának tök felesleges ilyen részletesen megmagyarázni. De a környezetedben lévő kétlábúak felé eléggé hasznos...

Most már van egy újraírt forgatókönyved hárpia-mentesítésre, most már tudod, hogy hogyan tudsz egy ilyen helyzetben sokkal jobban reagálni, úgyhogy a következő lépés az, hogy azonosítsd, hogy vajon legközelebb mikor lesz a legnagyobb szükséged arra, hogy próbálj kimaradni a hárpia-üzemmódból és hárpia-mentesen kommunikálj!

Ha tetszett a poszt, csatlakozz az önmagukat fejlesztők kétlábú és hatlábú közösségéhez! Kattints ide!