Mi történik, amikor úgy érzed, csak pakolod az energiát egy helyzetbe, és mégsem az jön ki a dologból, amit szeretnél? Könnyen létrejön egy negatív érzelmi spirál, ami elveheti minden lelkesedésedet. Hogyan kerüld el ezt? És hogyan rántsd ki magad, ha már benne vagy?

Röviden:

Amikor én először kerültem ilyen helyzetbe, nem tudtam sikeresen megküzdeni vele, de azt elhatároztam, hogy nem akarok újra így járni. Ez sarkalt arra, hogy hatékony elveket, eszközöket keressek az elégedetlenségből jövő negatív spirál ellen. Íme a lista, ami végül összeállt:

• Az elégedetlenség az elvárásaidból következik, nem az eredményeidből! A céljaid és az eredményeid közti esetleges különbség csak egy adat, nem önmagában ettől fogod rosszul érezni magad.
• Az elégedetlenség hibáztatáshoz vezet, nem cselekvéshez! Amikor az elvárásaid nem találkoznak a valósággal, kell valaki, aki tehet erről – ez lehetsz akár te is. Ez pedig nem a megoldáskeresés irányába mozdítja a gondolkodásodat, hanem tovább növeli a távolságot az elvárásaid és a valóságod közt.
• Az elégedetlenségből a tények segítenek kimászni! Felejtsd el, hogy „kellene”. Cseréld le egy állításra, ami leírja a helyzetet olyannak, amilyen, és nem rosszabbnak. Ha idáig eljutsz, minden bizonnyal fogsz tudni megoldást találni!

Nézd meg a videót a részletekért, de kérlek, ne keverd össze az elvárások elengedését a célok elengedésével! Mert pontosan az elvárások elengedése tartja rajta a fókuszt a célon, ahelyett, hogy teret adna a hibáztatásnak.

Ha szívesebben fejlődsz olvasás útján:

Biztos vagyok benne, hogy te is érezted már, hogy csak pakolod az energiát egy helyzetbe, szívedet, lelkedet beleadod, és mégsem az jön ki a dologból, amit szeretnél. Vagy ami még rosszabb, nem jön ki az egészből semmi. Így nagyon könnyű azt érezni, hogy ez az egész sok neked, eleged van, és mindenki menjen a fenébe. És ez könnyedén beüzemel egy negatív érzelmi spirált, ami nagyon kártékony. Ezért fontos, hogy legyen eszközöd arra, hogy kirántsd magad belőle mielőtt, nagyon belecsúsznál.

Amikor én először találkoztam ezzel a helyzettel, nem tudtam magam kirántani belőle. A karrierem első felében történt, még vállalati oldalon dolgoztam. Szerettem, amit csináltam, ott voltam teljes lelkesedéssel és tenni akarással, ráadásul a szakmailag jó dolgot próbáltam megvalósítani – és nem az lett belőle, amit vártam. Így hamar elkezdtem azt érezni, hogy ebben a cégben én vagyok az egyetlen, aki bármit próbál tenni, meg hogy meg sem érdemlik azt a sok szépet és jót, amit én igyekszem ide behozni. Gondolom, nem kell mondanom, hogy amikor beüzemelődött ez az érzelmi spirál, elvesztettem a motivációmat, és szépen lassan elkezdtem meggyűlölni azt, amit egyébként nagyon szerettem csinálni.
Én akkor és ott nem találtam más megoldást, mint hogy kiléptem a helyzetből, értsd kiléptem abból a munkakörből, és eljöttem a cégtől. De egy dologban biztos voltam: többször nem szeretnék ilyen helyzetbe kerülni, úgyhogy sok időt és energiát fordítottam arra, hogy megértsem, mi történt velem, megértsem, hogy mi ment félre, és kialakítsam azt a szemléletmódot és eszköztárat, ami lehetővé teszi, hogy ne jussak ide többet. Ahogy haladtam a személyes fejlődési tanulmányaimban és minél inkább elmélyedtem az önismeretben, annál inkább elkezdett összeállni a kép. Ezzel párhuzamosan az történt, hogy ez az elégedetlenség-téma egyre gyakrabban előjött a személyes fejlesztési folyamataimban is, kutyás és nem kutyás körben egyaránt. Azt tapasztaltam, hogy az a szemléletmód, amit én kialakítottam saját magamnak, segít az ügyfeleimnek is abban, hogy ki tudják rántani magukat a negatív spirálból, amikor belecsúsznak az elégedetlenkedésbe. Ezért arra gondoltam, hogy ezeket az elemeket megosztom veled, hogy te is használni tudd őket, ha szükséged van rá.

Szóval mi az a három kulcsgondolat, amit el kell sajátítani ahhoz, hogy sikeresen kirántsd magad az elégedetlenkedésből még mielőtt nagyon lerántana a negatív spirál?

1. Az elégedetlenség az elvárásaidból következik, nem az eredményeidből! Ha megnézed, az eredményeid egyszerű tények meg adatok, nem kapcsolódik hozzájuk önmagukban érzelem. És ez még akkor is így van, amikor elkezded őket összevetni a céljaiddal. Mit fogsz látni? Ahogyan ezek ketten – az eredményeid és a céljaid – találkoznak, valamelyik felülmúlja a másikat: valamelyik több, vagy valamelyik kevesebb. Ebben még mindig csak tények és adatok vannak, érzelem nincs. Akkor jelenik meg az érzelem, amikor ebbe a játékba bejönnek az elvárásaid: hogy szerinted minek kellett volna történnie a helyzetben.
Ezt Tony Robbins úgy mondja, hogy a boldogság képlete, hogy vajon az elvárásaid hogyan viszonyulnak a körülményeidhez, vagyis a valósághoz, amit tapasztalsz. Ha az elvárásaid találkoznak a körülményeiddel, más szóval az van, amit szeretnél, esetleg a körülmények felül is múlják az elvárásaidat – jobb, mint amilyennek elképzelted –, akkor persze jól fogod érezni magad, és boldog leszel. Ezzel szemben a boldogtalanság – ezt nevezem én elégedetlenségnek – képlete az, hogy az elvárásaid múlják felül a körülményeidet. Hogy amit szerettél volna, az több meg jobb, mint ami ténylegesen történt.
Nézzünk egy kutyás példát! Egy perc helyben maradás most jó vagy nem jó? Amíg nem tudod, hogy mi volt a hozzá kapcsolódó elvárás, az egyszerűen egy tény, hogy a kutya ott maradt fekve egy percig. Ha a gazdinak az volt az előzetes elképzelése, hogy az eb azonnal lelép, akkor nagyon elégedett lesz az egy percével. Ha viszont a gazdinak az volt az elvárása, hogy az a kutya alsó hangon 5 percig mint egy szobor ott fog feküdni, és egy perc után mégis lelépett, csalódott lesz.

2. Az elégedetlenség hibáztatáshoz vezet, nem cselekvéshez! Amikor nem teljesülnek az elvárásaid, és találkozol az elmaradt eredményekkel, rögtön megjelenik a rossz érzés: csalódottság, kisebbrendűségi érzés, elkeseredettség – a repertoár elég széles. Az emberi psziché úgy működik ilyenkor, hogy igyekszik valakit találni, aki ezért a hibás. Kell egy okot találni, és az okok repertoárja is elég széles: Ott vagy kéznél mindjárt te. „Hogy lehet valaki ilyen béna kutyás?! Nem bírja megtanítani a kutyát helyben maradni...” Ott van kéznél a kutya is. „Őszintén, hogy lehet nekem egy ilyen nyomi kutyám, hogy nem bír helyben maradni...?!” Aztán ott az oktató. „Hát milyen kutyaiskola ez kérem, meg milyen tréner az, aki nem tud minket megtanítani helyben maradni?” Esetleg lehet hibáztatni az időjárást, mert például a szél, a napsütés vagy a párás idő tehet róla. Sok mindenkit tudsz hibáztatni, és ez azért nagyon veszélyes, mert amikor beindul a hibáztatás, az be fog épülni az elvárásba. Az, hogy ez a kutya nem tud helyben maradni, béna kutyás – nyomi kutya – hozzá nem értő kutyaoktató felállásban még sokkal rosszabbul fog festeni anélkül, hogy a valóságon bármi változott volna. „Csak” az elvárás és a tapasztalat közti eltérés lett még sokkal hangsúlyosabb.

3. Az elégedetlenségből a tények segítenek kimászni! Az elvárásokkal az a helyzet, hogy az ember igaznak fogadja el őket, az illető számára egyáltalán nem kérdés, hogy annak a kutyának ennyi idősen már helyben kellene maradnia. Vagy ennek a változásnak ebben szervezetben ennyi idő alatt már igenis meg kellett volna gyökereznie. Az elvárásnak a kulcsszava a „kellene”. Íme egy remek példa, ami szemlélteti, hogy hogyan működik ez az egész, és hogy hogyan lehet hatékonyan megküzdeni vele:
Történt ugyanis, hogy életemben először a szél miatt feladtam egy edzést. Akik ismernek, tudják rólam, hogy nem vagyok az a fajta, aki könnyen feladja az edzést, de most mégis úgy alakult, hogy a felénél azt mondtam a tanítványainak, hogy srácok hazamegyünk, mert ennek így nincsen értelme. Az időjárás előrejelzés szerint éjszaka lett volna eső meg szél, és reggelre ez az egész elvileg elvonult. Ehelyett az eső valóban lejött éjszaka, a szél pedig csak reggelre ért ide. Arra mentem ki a kutyaiskolába, hogy kisebb orkán tombol. Az első gondolatom az volt, bármennyire viccesen is hangzik, hogy erről az egészről a meteorológusok tehetnek, mert a szélnek el kellett volna vonulnia mostanra. Figyeld, „kellett volna”. Szerencsére sikerült elkapom ezt a gondolatomat, és rájöttem, hogy ez nagyon nem jó irány: Szegény meteorológusokat okolni azért, hogy milyen idő van, ez biztos nem fog nekem segíteni. Nézzük inkább a tényeket! A helyzet az, hogy nagyon erős szél van, és nekem ezzel kell kezdenem valamit. A kérdés az volt, hogy tudok-e vele valamit kezdeni, és először úgy tűnt, hogy igen. Elengedtem, amivel készültem, és megpróbáltam építeni valamit, ami ilyen időjárási viszonyok között állva marad. Ez elsőre sikerült is, úgyhogy valamennyit tudtunk dolgozni. Aztán jött az, amire nem számítottam, és amivel egyébként már nem tudtam mit kezdeni: megérkezett a változó szélirány. Az hagyján, hogy fúj a szél – mondják a tények, de hogy hol innen fúj, hol onnan...?! Ez volt az a pillanat, amikor azt mondtam, hogy elfogyott az eszköztáram, és haza kell mennünk, mert nincsen értelme az egésznek tovább.
Mik azok a pontok, amiket ebben a történetben fontos aláhúzni az elégedetlenség kezelésével kapcsolatban? Először is, hogy ott volt a „kellene”: a szélnek el kellett volna vonulnia mostanra. Emellett lényeges, hogy ezt én nyakon csíptem, és ahelyett, hogy azon pörögtem volna, hogy minek kellene történnie, átfordítottam, és egy puszta tényt csináltam belőle, egy kijelentést. „Az a helyzet, hogy itt most bazi nagy szél van, és ezzel valamit csinálni kell.” Innentől fogva voltak ötleteim, hogy mit lehet csinálni ebben a helyzetben: megpróbáltam építeni valamit, ami állva marad, és amikor az egész már tényleg reménytelenné vált, meg tudtam hozni azt a döntést, hogy nem fogok ezzel tovább küzdeni.
Tehát amikor azt mondom, hogy az elégedetlenségből a tények vezetnek ki, ezt úgy értsd kérlek, hogy az első lépés az, hogy elcsíped, hogy mi az elvárás, ami ezt az egészet mozgatja, mi van az elégedetlenség mögött. Ezután el kell azt ismerni, hogy a te elvárásod egyáltalán nem biztos, hogy igaz, nem biztos, hogy van alapja, meg nem biztos, hogy jogos. És mivel úgy hat rád, hogy leginkább csak a hibáztatás felé tol ahelyett, hogy megoldást keresnél, fontos átfordítani az egészet egy kijelentésbe, ami leírja a helyzetet, leírja, hogy mi van. Ezt megint csak Tony Robbins új fogalmazza meg, hogy lásd a dolgokat úgy, ahogyan vannak, és ne rosszabb színben, mint ahogy vannak. Ha azt mondod, hogy itt van egy kutya, aki per pillanat egy percet tud helyben maradni, szinte biztos, hogy vannak ötleteid rá, hogy mihez kell kezdeni. Lehet, hogy a legjobb segítséget kérni, de máris nem kerülsz bele egy negatív érzelmi spirálba. Vagy azt mondod, tény, hogy az eddigi erőfeszítések ellenére ebben a szervezetben ez a változás nem gyökerezett meg. Ez megint egy olyan állítás, ami a megoldáskeresés irányába mozdít el: oké, ha ez van, mivel lehet még kísérletezni.

Amikor ezekről az elvekről beszélek, sokszor találkozom azzal az ellenvetéssel, hogy de ők akarják azt a célt, és hogyha elengedik az elvárásaikat, elengedik vele a célt is. Márpedig nekik kell az a helyben maradás, meg kell az a szervezeti változás, és hogyha elengedik a hozzá kapcsolódó elvárást, hogy ennek így meg úgy és ennyi meg annyi idő alatt kell megtörténnie, ezzel együtt elengedik magát a célt is. Pedig szerintem ez egyáltalán nem így van, hanem pontosan az elvárások elengedésével tartják rajta a fókuszt a célon. Amíg az elvárás irányítja a gondolkodásukat, sokkal inkább a hibáztatás üzemelődik be: hogy kinek a hibája, kinek felróható, hogy nem úgy alakultak a dolgok, ahogy ők szerették volna. És ez mit csinál? Ráirányítja a figyelmet az érintettekre: saját magukra, a kutyára, a kollégákra, stb. – és máris nem a célom van a figyelem, nem arra irányulnak a gondolatok. Ha ezt félreteszik, és csinálnak az egészből egy kijelentést, kimondják, hogy pillanatnyilag ez a helyzet, szinte biztos, hogy lesz valami előrevivő ötletük – mert a gondolkodásuk a megoldás keresésével fog foglalkozni.

Ha azt érzed, hogy valamivel kapcsolatban te is kezdesz belecsúszni az elégedetlenségbe, rögtön vesd be a gyakorlatban a fenti elveket! Vedd észre, hogy mi történik veled, hogy ott van az elégedetlenség, és vagy sodródsz annak a bizonyos negatív spirálnak az irányába, vagy már lehet, hogy kellemesen utazol benne lefelé. Keresed meg, hogy mi a mögöttes elvárásod, ami ezt az egészet mozgatja. Radíroz ki, hogy „kellene”, és csinálj az belőle egy kijelentést, ami megmutatja, hogy mi van – teljes egészében, és nem rosszabb színben, mint amilyen valójában. Egész biztos vagyok benne, hogy ha idáig eljutsz, akkor fogsz tudni megoldást találni!

Ha tetszett a poszt, csatlakozz az önmagukat fejlesztők kétlábú és hatlábú közösségéhez! Kattints ide!