Bár a kutyánk számos módon kommunikál velünk, az a tény, hogy nem beszél hozzánk, erősen befolyásolja, hogy mi hogyan viszonyulunk hozzá. Mi mindent teszünk ennek kapcsán? És ez hogyan lehet hasznos a kutyázáson kívül is?

Néha bizony előfordul, hogy azt kívánjuk, bárcsak beszélne a kutyánk. Amikor valamilyen egészségügyi problémát próbálunk megoldani, jól esne megkérdezni például, hogy hatott-e a gyógyszer, amit adtunk. Az idő nagy részében azonban nincs hiányérzetünk, remekül boldogulunk így is.

De vajon hogyan csináljuk? Az biztos, hogy máshogyan, mint az emberek esetében, ahol kézenfekvő az elhangzott szavakra támaszkodni. Következzen 5 dolog, amit annak érdekében teszünk, hogy megértsük a kutyánkat:

1. Tudjuk, hogy megy ez szavak nélkül is: Bár néha örülnénk neki, nem számítunk rá komolyan, hogy a kutyánk egyszer csak szóba elegyedik velünk. És emellett azt sem gondoljuk, hogy reménytelen lenne az egész, egyszerűen van azzal kapcsolatban egy tudatosságunk, hogy ezt most így kell megoldani, és ez mást kíván tőlünk.

2. Figyelünk a testbeszédére: Nincsenek szavak, de van hihetetlenül élénk testbeszéd. A juhászoknál egyértelműen létezik például a „füle se áll jól”, ami azt jelenti, hogy kiszúrtak valamit, amit minden áron – például az én felborításom árán is – meg kell nézni. A testbeszédükből következtetünk többek közt az érdeklődésükre – az mi az –, a viszonyulásukra – tetszik vagy sem – és a szándékaikra.

3. Keressük a tekintetét: Tudjuk, hogy ez sokat elárul a figyelme irányáról és így arról is, hogy vajon kapcsolatban van-e velünk. Amikor az eb meredten néz a távolba, igyekszünk kiszúrni, hogy vajon mit vett észre. Én néha borzasztó bénának érzem magam, amikor bámulok arra, amerre a juhászok, és igazából fogalmam sincs, hogy mit kellene látni... Ez azt is jelenti, hogy jó eséllyel hiába szeretnénk megkérni valamire, ha az eb éppen egy pillangót követ a tekintetével.

4. Észleljük az energiaszintjét: Egészen pontosan be tudjuk lőni, hogy mennyi energiája van az ebnek, vagy épp mennyire fáradt. Abból, ahogyan megváltozik a tempója és a reakciói, tudjuk, hogy ideje abbahagyni a munkát, a gyakorlást. Vagy pont ellenkezőleg, még túlságosan kipihent ahhoz, hogy egy órára beüljünk vele valahova, és azt várjuk, hogy nyugton lesz.

5. Képben vagyunk a jelenlétével: Itt nem csak arra gondolok, hogy fél szemünket rajta tartjuk, és így nem hagyjuk el a kutyát, hanem arról is tudunk, hogy hogy van ő egy adott helyzetben. És arra is számítunk, hogy a különböző szituációk mást fognak kiváltani belőle: van, ahol teljesen magabiztos, máskor esetleg bátortalanabb. Amikor pedig azt vesszük észre, hogy megváltozott a jelenléte, igyekszünk a környezet jellemzőit is figyelembe venni a magyarázatnál. Például lehet, hogy nem szokott gond lenni a szűk helyekkel, de itt most zaj is van, és a kettő együtt sok egy kicsit.

És mi a helyzet az emberekkel? Az ő esetükben hajlamosak vagyunk erősen támaszkodni a szavakra, és kevesebb figyelmet fordítunk minden más módra, amin keresztül információkat kapunk róluk. Lehet, hogy valaki nem szól, hogy majd’ megfagy a tárgyalóban egy megbeszélés alatt, pedig pontosan látszik abból, ahogyan összehúzta magát, és éppen csak nem didereg. Vajon mennyire vesszük figyelembe egy prezentáció során, hogy a hallgatóságunk üres tekintettel bámul a semmibe, vagy csillogó szemmel hallgatja minden szavunkat? Észrevesszük-e, hogy már mindenki lefolyt az asztal alá, mert 2 órája nem tartottunk szünetet? Figyelünk-e arra, hogy bár valaki azt mondja, hogy minden rendben, a jelenlétéből az sugárzik, hogy feszeng?

Ha a kutyád kapcsán megtanultad nem csak a szavak szintjén észlelni a másikat, tedd ugyanezt az emberek kapcsán is! Minél pontosabban tudod, hogy miben van a másik, annál könnyebb mindkettőtök számára jó kapcsolatot kialakítanod vele.

Képek innen: 1., 2., 3., 4.

Ha tetszett a poszt, csatlakozz az önmagukat fejlesztők kétlábú és hatlábú közösségéhez! Kattints ide!