Coaching két lábon és hat lábon

Tanulsz belőle, vagy rágódsz rajta?

2015. december 22. - Nyíri Gabi

soap-bubbles-672659_640_1.jpg

„Tanulj a hibáidból!”, halljuk gyakran. „Ne vedd a szívedre, engedd el!”, mondják legalább ugyanannyiszor. Hol a határ a rágódás és a tanulságok levonása közt? Össze lehet egyeztetni a tanulást és az elengedést? Ha igen, hogyan?

Annak ellenére, hogy a hibáink elvben remek tanulási lehetőséget kínálnak, még piszok kemény lehet szembenézni velük. Amikor jót akarsz, és mégsem vagy elég körültekintő. Vagy annyira észben akarsz tartani egy dolgot, hogy közben elfelejtesz másik hármat. Esetleg nagyon alaposan felkészülsz arra a bizonyos találkozóra, és pont emiatt nem figyelsz eléggé a másikra. A kérdés, hogy mihez kezdesz a helyzettel: igyekszel megváltoztatni a megváltoztathatatlant, vagy kitalálod, hogy mit tehetsz legközelebb.

Vegyük például a mi történetünket: Jól tudjuk, hogy a német juhászok csípőjével gyakran szoktak problémák lenni. Ezért amikor az örökbefogadott juhászomat más miatt altatták, csináltattam csípő röntgent. Az túlzás, hogy negatív lett, de nem igényelt beavatkozást. Amikor az eb másfél évvel később sántítani kezdett, kiderült, hogy mindkét könyökével régóta gond van, operálni kell.
Igazán kérhettem volna akkor röntgent a könyökéről is. Akármeddig gondolkozom is ezen, utólag már nem tudok változtatni a történteken. Viszont odafigyelhetek rá, hogy a műtétek kapcsán a legpontosabban betartsak minden orvosi utasítást. Ha ezek után még egyszer úgy hozza az élet, hogy újra juhász kerül hozzám, egészen biztosan azonnal röntgeneztetni fogom elöl-hátul.

border-collie-750593_640_1.jpg

A rágódást és a tanulságok levonását az választja el egymástól, hogy mire helyezed a figyelmedet: a múltra, amin már sehogy nem tudsz változtatni, vagy a jelenre, ahol szabadon cselekedhetsz.

Rágódós gondolatok, amik nem érdemesek a figyelmedre:

  • Mi lett volna, ha...
  • Miért nem / miért éppen...
  • Ha én ezt akkor tudtam volna...
  • Pedig ő igazán gondolhatott volna rá / figyelmeztethetett volna...

Tanulós gondolatok, amik előre vihetnek, ezért figyelj rájuk:

  • Ha már így alakult, azt tehetem, hogy...
  • Mások azt csinálták ilyen helyzetben, hogy...
  • Ők tudnak segíteni, rájuk támaszkodhatok...
  • Legközelebb onnan fogom a legelején felismerni a dolgot, hogy...
  • Ha újra ez történik, máshogy / ugyanúgy fogom csinálni azt, hogy...

Ha legközelebb valami nem a terveid szerint alakul, figyeld meg, hogy mi jár a fejedben! A rágódásról irányítsd a figyelmedet a tanulós gondolatokra!

Képek innen és innen.

Ha tetszett a poszt, csatlakozz az önmagukat fejlesztők kétlábú és hatlábú közösségéhez! Kattints ide!