Coaching két lábon és hat lábon

Idegeskedés helyett újratervezés

2015. december 08. - Nyíri Gabi

collie-385088_640.jpg

Egy-egy váratlan esemény felboríthatja a megszokott életritmusunkat, ami elsőre bosszantónak, sőt ijesztőnek tűnhet. A jól bevált rendszer már nem működik, de hogyan lesz új? Mi mindent érdemes végiggondolni, amikor muszáj újratervezni?

Nálunk másfél hete bukkant fel az a bizonyos nem várt dolog, amikor az izgágább kutyámnál, Skillnél kétoldali könyök dysplasiát diagnosztizáltak. A specialistával való konzultációt sürgős műtét követte, aminek során kezdetnek a rosszabb állapotban lévő ízületből eltávolították a levált porcdarabokat. Ezután jön a négy hetes szigorú mozgáskorlátozás, értsd a minimálisan szükséges egészségügyi séták pórázon, egyébként szobafogság. Ez azt jelenti, hogy azonnali hatállyal meg kellett oldanunk a 24 órás felügyeletet a következő hetekre.

Következzenek azok a szempontok, amik alapján újraterveztem, újraterveztük az életünket:

Mi mindennel töltjük az időnket? Először képbe kellett kerülni vele, hogy mit is kell megoldani. A kiinduló pontot a naptárak és a rutinok szolgáltatták. Állandó munkák, egyeztetett találkozók, betervezett szabadság, a közelgő ünnepek.

collie-426404_640.jpg

Mennyire áll ez összhangban azzal, amit el szeretnénk érni? Amikor kizökkenünk a megszokott kerékvágásból, könnyebb kritikus szemmel nézni az elfoglaltságainkat. Mi az, amihez mindenképpen ragaszkodunk? Van-e olyan, ami igazából nem szolgálja a céljainkat? Mire ad lehetőséget ez a helyzet, amivel korábban nem foglalkoztunk? Az iskolába azért mindenképp szeretnék eljutni. Meg fogom kérni az ügyfelemet, hogy az esti órák helyett kivételesen találkozzunk délután, mert így kevesebbet kell távol lennem otthonról. Idén végre nem az utolsó pillanatban fogunk nekikezdeni a karácsonyi takarításnak.

Mi az, amit valóban most kell elvégezni? Érdemes megnézni, hogy van-e olyan elem, amit könnyen át tudunk szervezni. Egy régóta tervezett kirándulást elhalaszthatunk még néhány héttel, de a céges karácsonyi vacsora kőbe vésettnek tűnik.

Biztos, hogy nekünk kell csinálni? Nézzünk rá a teendőkre olyan szemmel is, hogy mi az, amit mindenképpen nekünk kell megoldani. A munkánkat valószínűleg továbbra is nekünk kell elvégezni, de Tomit esetleg valaki más is kivihetné a repülőtérre.

collie-388920_640.jpg

Mi a leghatékonyabb módja? Ha már biztosak vagyunk benne, hogy meg fogjuk csinálni, keressük meg a legjobb módszert! Úgyis bent vagyok a városban, majd beszaladok, és megveszem. Mi van, ha megrendelem? Tényleg kellünk hozzá mindketten, vagy a párom simán megoldja? Ha találok egy kutyabarát kávézót, aminek a közelében tudok parkolni, mehetek a kutyákkal együtt, és lebonyolíthatok ott néhány találkozót.

Ki tud segíteni? Hozzá vagyunk szokva, hogy magunk intézzük a dolgainkat, és ezért esetleg elfelejtkezünk róla, hogy kérhetünk segítséget is. Az egyik kritikus délutánon az anyósom jön felvigyázni az ebeket. Ha minden kötél szakad, mehetnek napközizni is.

A fenti szempontok szépsége, hogy akkor is használhatod őket, ha nem merült fel semmi váratlan, csak szeretnél tényleg hatékonyan működni. Újratervezésre fel!

Képek innen, innen és innen.

Ha tetszett a poszt, csatlakozz az önmagukat fejlesztők kétlábú és hatlábú közösségéhez! Kattints ide!

süti beállítások módosítása